A Kéktúra többet jelent a teljesítésnél

A Magyar Természetjáró Szövetség közzétette a nemrégiben rendezett Kéktúrázás napja eseményvideóját, amelyből kiderül, miért szerethető Magyarország leghosszabb túraútvonala.

Tavaly ősszel, még a koronavírus-járvány második hullámának berobbanása előtt tartották a 2020-as kéktúrázás napját. A szervezők a Kéktúra 1168 kilométer hosszú útvonalát 70 részre osztották fel, és mindegyiken túravezetőkkel kísérték az eseményre jelentkezőket.

Az esemény kiváló hangulatban zajlott, erről tanúskodik a Magyar Természetjáró-szövetség videója is, amely az elmúlt hetekben készült el, és vált nyilvánossá.

 

 

„A Kéktúra lényege nem az, hogy végigmegyek az útvonalon és végeztem, hanem hogy megismerjük, bejárjuk Magyarországot. Vannak olyan gyönyörű pontok ezen a szakaszon is, hogy háromszáz métert kell letérni balra vagy jobbra egy kilátópontért, ahonnan belátod Piliscsabát, Pilisvörösvárt, a környéket vagy megnézheted a Dunakanyart. Ezt nem szabad kihagyni” – hangzik el a videóban Tombor Gézától, aki a Hűvösvölgyből induló szakaszt vezette.

A videó kiválóan visszaadja a túrázók közösségének változatosságát. Feltűnnek idősebbek, fiatalok, kisgyerekesek babahordozóval, kutyával túrázók, és mindegyik csoport képviselője elmondja, mi fogta meg a természetjárásban.

A Kéktúra kapcsán megkerülhetetlen a „Másfél millió lépés Magyarországon” című, 1979-ben indult ismeretterjesztő filmsorozat (a résztvevőkről, sztorikról mi is hosszabban írtunk), amelynek során a Rockenbauer Pál vezette stáb hónapokig járta végig a teljes túrát és kamerával rögzítette a nevezetességeket. A túrázótársadalom ennek hatására fedezte fel igazán a Kéktúrát, amelyet mostanra közel hétezren teljesítettek.

 

 

„Ez az egész összetartozás annak a társaságnak köszönhető, amely valamikor ezt végigcsinálta – mondja a videóban Szabados Tamás, a Másfél millió lépés Magyarországon operatőre. – Azok a százak és ezrek, akik az országban járják a Kéktúrát, egy kicsit ránk is emlékeznek. Mi pedig azokra a turistákra emlékeztünk abban az időben, akiknek nagyon nehéz dolguk volt, mert nem álltak rendelkezésükre olyan felszerelések, mint manapság bárkinek.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.