A leggyakoribb sérülések és kezelésük

Az erdőt járva számos kisebb-nagyobb sérülés veszélyének vagyunk kitéve, ezért nem árt, ha előre felkészülünk belőlük, és tudjuk, mit kell tenni, ha velünk is előfordulna egyik-másik.

Bármilyen egészségügyi problémát szeretnénk elkerülni, a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha megelőzzük. Nincs ez másképp túrázás esetében sem. A vízhólyag, a ficamok és egyéb bosszantó sérülések ellen előzetes odafigyeléssel rengeteget lehet tenni. Lássuk, pontosan hogyan:

Ficamok
Megelőzés: Ficamok esetében leginkább a bokára kell gondolni. A megelőzés érdekében azzal tehetünk a legtöbbet, ha olyan túracipőt vagy -bakancsot választunk, ami megfelelően védi a bokát. Túrázás közben, főként egyenetlen talajon emellett fontos figyelni azt is, hova lépünk. Egyensúlyunk, stabilitásunk megőrzése érdekében érdemes megfontolni a túrabot használatát is.
Kezelés: Bármilyen óvatosak is legyünk, a bokaficam lehetősége minden túrában benne van. Ha megtörtént a baj, négy dolgot mindenképp tartsunk be. 1. azonnal vegyünk le minden terhelést a lábunkról és pihentessük, amennyire csak tudjuk, hogy megelőzzük a helyzet további romlását. 2. hűtsük le a sérült bokát. Mivel jég jó eséllyel nincs nálunk, merítsük lábunkat hideg patakba vagy tartsuk egy forrás vize alá, ezt követően fogjunk egy ruhadarabot, nedvesítsük meg a hideg vízzel, és tekerjük a sérült testrész köré. 3. szorítsuk le. Száraz ruhadarabbal kössük át a bokánkat, de figyeljünk, hogy a kötés ne legyen túlságosan szoros, ne zárja el a véráramlást. 4. a földön fekve ügyeljünk rá, hogy bokánkat mindig a szívünk vonalánál magasabbra tartsuk. Ha kipihentük magunkat, és újra el kell indulnunk, támaszkodjunk túrabotjainkra vagy túratársainkra, hogy levegyük a terhet sérült lábunkról.

Vágások
Megelőzés: Erdőn-mezőn a növényzet jóvoltából nehéz elkerülni a vágási sérüléseket, bár ezek többnyire egyáltalán nem komolyak. A megelőzésért azzal tehetünk a legtöbbet, ha figyelmesen túrázunk, időben észrevesszük a belógó és az aljnövényzetben megbúvó ágakat, illetve egyenetlen talajon figyeljük lépéseinket, hogy ne essünk el.
Kezelés: A felületi sérüléseket elég, ha lefertőtlenítjük és bekötözzük. A mélyebb sérüléseknél akár az ér elszorítására is szükség lehet a vérzés elállítása érdekében. Használjunk övet vagy valamilyen ruhadarabot, és húzzuk nagyon szorosra a sérült végtagon a seb felett.

Vízhólyagok
Megelőzés: A vízhólyagok kialakulásának fő oka a nem megfelelően illeszkedő zokni és a cipő lehet. Utóbbinál figyeljünk arra, hogy pontosan a méretünk legyen, és előzetesen mindenképp törjük be. A zokni akkor jó, ha szorosan illeszkedik a lábra, nem csúszkál rajta. Fontos, hogy a nedvességet is megfelelően elvezesse, az izzadt lábfej ugyanis sokkal „fogékonyabb” a vízhólyagokra. Hosszabb túránál ezért nem árt, ha több váltózoknival készülünk és időnként lecseréljük azt, amit már órák óta viselünk.
Kezelés: Amennyiben van nálunk steril tű, szúrjuk ki a vízhólyagot, fertőtlenítsük le, majd ragasszuk le a későbbi kellemetlenségek megelőzése érdekében. Ha nincsen, amilyen szorosan csak tudjuk, ragasszuk le a vízhólyagot egy tapasszal, majd kötözzük be a későbbi irritáció csökkentése érdekében.

Egy kellemetlen vízhólyag (Fotók: AFP)

Dehidratáltság
Megelőzés: A szervezet megfelelő vízháztartásának fenntartásához egyszerű a trükk: túrázás közben igyunk minél többet.
Kezelés: Könnyű felismerni, ha szervezetünk a dehidratáltság állapotába lépett. Az átlagnál is sokkal szomjasabbak vagyunk, úgy érezzük, nincs energiánk semmihez, a vizeletünk színe sötétsárga, illetve a fejünk is fájhat. A kezelés hasonló a megelőzéshez: el kell kezdeni inni és rendszeressé tenni a folyadékbevitelt.

Rovarcsípések
Megelőzés: Meglehetősen nehéz a védekezés, főleg ha rovarok nagy raja vesz körbe bennünket. Szinte bármilyen rovarriasztó módszer működhet, de akár olyan sapkát is használhatunk, amelyen háló védi arcunkat a vérszívóktól.
Kezelés: Bármennyire is nehéz, álljuk meg a csípés vakarását, mert az csak tovább irritálja a bőrfelületet. Vigyünk magunkkal és használjunk krémeket a viszketés csökkentésére.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

UTMB-specifikus edzéseket végez, ám még kétséges az idei versenynaptára
Idén is sokat versenyez, négy fő célt tűzött ki maga elé
Úgy érzi, jobb lehet mint tavaly, és képes egy új egyéni csúcsra is az Ub-n
Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló
A legdurvább túrázós történet: bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.