A Sárga 20 májusban: képgaléria!

Május elején került sor a Sárga teljesítménytúrákra a Budai-hegységben. A sokféle táv közül ezúttal az egyik legkisebbet, a 20 kilométerest jártuk be.

A Sárga teljesítménytúráknak a Budai-hegységben nevük van. Ez az a túra, amelyen végig a sárga sáv jelzést kell követni. A legkisebb táv 10 kilométer, és Budaörsről kiindulva tesz egy kört, a legnagyobb 70 kilométer, és Esztergomból indulva ugyancsak Budaörsön ér célba. A kettő között több más távon is próbára teheti magát az ember. Mivel előtte nem sokkal fejeztem be a Gerecse 50-et, és még igencsak éreztem mindkét lábamat, itt az egyik könnyebb 20 kilométeres szakaszt választottam. Ez Pilisvörösvárról indult, a cél pedig Hűvösvölgyben, a gyermekvasút végállomásánál volt.

Az időjárás kegyesnek bizonyult, végig sütött a nap. A túra alaphangulatából a rajt után néhány perccel már ízelítőt is kaptam, miután egy platós kocsi haladt el mellettem benne egy komplett zenekarral, amely egy ház mellé érve elkezdett muzsikálni.

Ezt követően hamar mellém csapódott egy negyven év körüli, pszichofizikus férfi, aki a következő három és fél órában különböző érdekes elméletekkel szórakoztatott. A Hűvösvölgybe tartó, négyórásra tervezett út a beszélgetésnek betudhatóan kissé megnyúlt, de egyáltalán nem bántam. Legalább volt, ami elterelje a figyelmemet a kissé sajgó ízületekről, és mivel nem rohantam, közben a szokottnál több fényképet is készíthettem.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.