Elszállították a „halálos” alaszkai buszt

Az „Út a vadonba” című könyvből és filmből ismert ikonikus járműhöz hosszú évek óta zarándokoltak a turisták, de annyiszor bajba kerültek az út során, hogy a hatóságok jobbnak látták, ha intézkednek.

Oldalunkon is írtunk már arról az alaszkai buszról, amelyet az Út a vadonba című, 2007-ben a mozikba kerülő film tett népszerűvé. A film és az alapjául szolgáló könyv Chris McCandless tragikus sorsát meséli el, aki nyugodt életét feladva 1992-ben vágott neki a vadonnak, útja során elért az eredetileg vadászok menedékhelyének odatelepített buszhoz, ami később a sírhelye lett, mivel a kietlen környéken éhen halt.

A busz azóta ott állt, és rengeteg túrázó kereste meg, annak ellenére is, hogy a környék kifejezetten veszélyes, többen kértek mentést vagy lelték már halálukat az odafelé vezető úton. A veszélyre hiába figyelmeztető hatóságoknál betelt a pohár,

csütörtök délután az alaszkai nemzeti gárda UH-60 Black Hawk helikopterével magasba emelte és elszállította a rozsdás zöld-fehér buszt.

Amikor még az alaszkai erdő közepén állt a busz, sokan indultak el, hogy megtalálják

A nytimes.com információi szerint az illetékesek megtisztították a környéket, lyukakat vájtak a busz tetejébe és padlólemezébe, majd miután erős sodronykötelekkel rögzítették, felemelték a járművet. A „Magic Bus” új tartózkodási helyét nagyjából huszonöt mérfölddel arrébb, Healy település közelében jelölték ki. Az illetékesek egyelőre nem döntötték el, mi legyen a busz sorsa, valószínűleg továbbra is elérhetővé teszik az érdeklődőknek, de jóval könnyebben megközelíthető helyen.

„Habár elszomorított a hír, teljesen megértem a hatóságok döntését – nyilatkozta Carine McCandless, Chris fiatalabb húga. – Tudom, hogy az alaszkai hatóságot jó szándék vezérelte, gátat szeretnének szabni a további baleseteknek. A busz egyébként sem Chrishez tartozott, még ha lakott is benne, és ott töltötte utolsó napjait. Úgy gondolom, azok, akik követték az útját, szintén nem a busz miatt tették, megvoltak rá a személyes okaik.”

Nyitókép: aviation24.be

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.