Erdőtisztító túranap és terepfutóverseny a festői Pilisben

A Continental Magyarország a Budapest Sportirodával (BSI) közösen október 28-án az első olyan versenyt rendezi hazánkban, amelyen a résztvevők szemetet is szednek a túrázás során.

A Continental Magyarország és a Budapest Sportiroda (BSI) hazánkban először szervez szemétszedéssel egybekötött sporteseményt: a kuriózumnak számító Continental Erdőtisztító Túranapra és Terepfutásra október 28-án kerül sor a Pilisben. Az idei rendezvény célja, hogy a szervezők rendhagyó módon nem csupán a sportolásra és az egészséges életmód fontosságára, hanem a környezetvédelemre és fenntarthatóságra is felhívják a figyelmet.

A versenyzőket kitűzővel és letölthető oklevéllel díjazzák, valamint a hulladékgyűjtésben részt vevő túrázók további értékes nyereményekre is számíthatnak a Continental felajánlásának köszönhetően.

A terepfutásra nevezők két különböző távon – 21 és 31 kilométer – mérethetik meg magukat, míg a túrázók korosztálytól függetlenül 9, 21 és 31 kilométeres útvonalakon szemétszedéssel egybekötött természetjárással tehetnek a környezet tisztaságáért.

„A fenntarthatóság fontos szerepet játszik vállalatunk életében, ezért egy olyan különleges, Magyarországon még nem látott aktivitást szeretnénk meghonosítani, ami újszerűsége miatt hatékonyabban tudja felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Egy olyan megbízható partnert kerestünk, mint a BSI, amely hasonló értékeket vall és nyitott az újításokra – mint például a szemétszedő túrázás” – mondta el Takács István, a Continental Magyarország országos vállalati kommunikációs vezetője.

A Continental Erdőtisztító Túranap és Terepfutás esemény mottója a „Sok lépéssel a kisebb lábnyomért!”

A lelkes természetjárókon kívül a vállalat saját munkavállalóit is a részvételre buzdítja akár nevezőként, akár önkéntesként. Névadó szponzorként a Continental nemcsak a szemétszedéshez szükséges eszközöket – mint például kesztyű vagy zsák – biztosítja, de a kihelyezett gyűjtőpontokon leadott hulladék elszállításáról és felhasználásáról is gondoskodik.

„A jellemzően városi futóeseményeinken eddig is sokat tettünk azért, hogy fenntarthatóak legyenek és a lehető legkisebb terhelést jelentsék a környezetnek. Azért is tartjuk fontosnak a hasonló elveket követő Continentallal való együttműködést, mert így a mi egyetlen túra- és terepfutó-eseményünk lehet az első Magyarországon, amelyen a sport, a mozgás mellett az aktív környezetvédelem ennyire kiemelt szerepet kap. Bízunk benne, hogy az esemény résztvevői örömmel csatlakoznak felhívásunkhoz és a nap végére a nyomukban tisztább lesz az erdő” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.

A túrázásra az alábbi linken várják a szervezők a nevezéseket. További információ az esemény hivatalos Facebook oldalán, vagy a Futanet.hu-n található.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle
Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!
A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát
Ezekkel a gyakorlatokkal készül Chris Hemsworth az új Mad Max-filmre

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.