Itt a bizonyíték, kerekesszékben is lehet túrázni – videó!

Mozgáskorlátozottan sem kell elfojtani a túrázás iránti vágyat. A megfelelő útvonalon, felkészültséggel és kísérővel ugyanolyan élmény várhatja a kirándulókat, mint bárki mást.

„A túrázás egyike azoknak a dolgoknak, amelyekről azt hittem, kerekesszékben sosem leszek képes átélni – hangzik el abban a YouTube-videóban, amelyen a Wheels2Walking csatorna működtetője ismerteti meg nézőit a szabadidős sporttal. De egy kis kreativitással, valamint a barátnőm segítségével minden megoldható. Olyan terepen mentünk végig, amelyről sosem gondoltam volna, hogy hagyományos kerekesszékkel be lehet járni.”

Ahogy a videóban többször is elhangzik, a kerekesszékes túrázás legfontosabb szabálya, hogy

egyedül ne vágjunk neki a természetnek, mindig legyen velünk legalább egy kísérő.

Erre – amellett, hogy társaságban sokkal jobb túrázni – leginkább biztonsági okokból van szükség. A terep adottságai könnyen változhatnak, és a nehezebb részeken jól jön a segítő kéz, akár egy emelkedőn kell feljutni, akár lejtőn le, esetleg egyenes terepen a gyökerek, kövek között lavírozni.

Lényeges az is, hogy könnyű útvonalat válasszunk.

Kerüljük az erősen sziklás terepet, a nagy szintemelkedést, a szűk ösvényeket.

Ne ijedjünk meg, ha elesünk. A videóban is több olyan szituáció látható, amikor a kerekesszékben ülő Richard nagy nehézségek árán marad csak a székben, de kísérője segítségével minden helyzetet megoldanak.

Címlapfotó: termesztajro.hu

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.