Medvékre utaló jelek az erdőben

Fényképpel sikerült bizonyítani, hogy a Börzsönyben medve jár. Megnéztük, kirándulásaink alatt milyen jelek alapján gyanakodhatunk, hogy a környéken az erdők csúcsragadozója is megfordul.

Magyarországon sokáig nem kellett a medvék megjelenésétől tartani, az utóbbi években azonban egyre gyakrabban hallani, hogy Szlovákiából átvándorol, és az északi országrészben fel-felbukkan egy-egy „mackó”. A legutóbbi észlelésről a Börzsönyi Természetvédők számoltak be, Facebook-oldalukon osztották meg az éjszaka lencsevégre kapott fiatal állatot.

 

 

A medve börzsönyi megjelenése egyszerre töltheti el örömmel és aggodalommal a túrázókat, ezért gyorsan érdemes leszögezni, hogy a medve a legtöbb vadállathoz hasonlóan tart az embertől. Hacsak teheti, kerüli a forgalmas turistautakat, így ezeket járva – főként, ha társasággal megyünk – elenyésző az esélye, hogy meglássuk. Egyedül, csendben sétálva, esetleg letérve a kijelölt útról valamivel nagyobb rá a sansz – ha így kirándulunk, érdemes nyitott szemmel járnunk és figyelni az árulkodó jeleket.

 

Medvenyom – Fotó: bear.org

 

Arra, hogy a környéken medve jár(t), a legkönnyebben mancsának lenyomatából következtethetünk. Ha a talaj elég puha, jól kivehető a teljes felülete, az ujjak és a karmok is. Értelemszerűen minél nagyobb a mancs mérete, annál idősebb lehet a medve, és ha a nagy nyom mellett kisebbeket is találunk, vélhetően bocsok is vannak a közelében.

 

Kérgüktől megfosztott fák jelezhetik a medve közelségét – Fotó: Kim A. Cabrera / bear-tracker.com

 

A lenyomatok mellett a közelben található fák is árulkodhatnak a medve jelenlétéről. A ragadozó ugyanis nemcsak felmászni tud, de bizonyos fajtáknak a kérgét is előszeretettel használja fekhelye elkészítéséhez. Búvóhelye ugyanúgy lehet barlangban, mint nagyobb sziklák közötti üregekben és kidőlt fák alatti mélyedésekben. A medvék ilyen téren nagyon kreatívak.

 

Ott is megbújhat a medve, ahol nem igazán számítanánk rá – Fotó: bearwise.org

 

A medvékről érdemes tudni, hogy mindenevők. Étrendjük túlnyomó többségét növények teszik ki, de emellett vadásznak, és az elhullott állatok tetemét is elfogyasztják. Felkutatják és alaposan átvizsgálják a szemetet, az erős illatok (pl. halkonzerv) vonzzák őket, ezért jól elzárva tartsuk az élelmünket, és semmit se hagyjunk szanaszét az erdőben. Hangsúlyozzuk, Magyarországon továbbra is nagyon csekély a találkozás esélye medvével, de aki a lehető legnagyobb biztonságban akarja érezni magát, az északi turistaútvonalakat járva tarthat magánál medvesprayt. Ez vészhelyzetben legfeljebb 10 méteres távolságból hat, a szemét irritálva készteti menekülésre az állatot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.