Perceken múlt két amerikai túrázó élete

Az egyre feljebb húzódó hullámok elől, egy sziklapárkányról mentett meg két embert az Egyesült Államok partiőrsége Hoh Head környékén. Az akciót vízi és helikopteres mentőegység is segítette.

Nem túlzás kijelenteni, hajszálon múlt két amerikai túrázó élete. Tessa Allen és Reed Farber az Egyesült Államokban található Olympic Nemzeti Parkban, Hoh Headnél túráztak, amikor a Csendes-óceán feletti sziklákon bajba kerültek. A hullámok egyre emelkedtek, ők megakadtak a felmászásban, és egy nagyjából 20 méter magas sziklapárkányon ragadtak. Szerencsére volt náluk mobiltelefon, így riasztották a mentőegységeket, de mivel közben beesteledett, egyáltalán nem volt könnyű feladat megközelíteni és biztonságban kimenteni őket.

„Pályafutásom legbonyolultabb mentését hajtottuk végre

– nyilatkozta a peninsuladailynews.com oldalnak Sammy Hill, a partiőrség légi mentőegységének parancsnoka. – Ez volt az első alkalom, hogy párhuzamosan légi- és vízimentő egységeket is használnunk kellett. Sötétben, ideálisnak nehezen nevezhető körülmények között dolgoztunk, végig tökéletesen koncentrálnunk kellett, hogy sikerrel járjunk.”

 

Ezen a partszakaszon kerültek bajba a túrázók – Forrás: Wikipedia

 

A mentőegységeknek eleinte az is problémát okozott, hogy beazonosítsák a bajba jutott túrázók helyzetét és megközelítsék őket. Éjfél lett, mire odaértek, és mindent megfelelően előkészítettek, a hullámok pedig közben egyre csak emelkedtek.

„Miután beazonosítottuk a bajba jutottakat, és láttuk, hogy milyen nehéz terepen vesztegelnek, azonnal megkezdtük a mentést. Miközben a vízimentő egység megközelítette a párt, a helikopterrel ötvenméteres magasságba repültünk, és vártuk, hogy biztosítsa a terepet.

A helyzet életveszélyes volt, mivel a munkálatok közben a sziklapárkányból folyamatosan szakadtak le kisebb-nagyobb darabok.

A kötél is éppen leért hozzájuk, de mindenki higgadt maradt, így végül sikerrel jártunk. A bajba jutottaknak több szempontból is nagy szerencséjük volt, mobiltelefonjuk aksija például percekkel azt követően merült le, hogy megtaláltuk őket.”

Tessa Allent és Reed Farbert azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy nem szenvedtek súlyosabb sérülést, így nem sokkal később hazamehettek.

Nyitókép: Wikipedia / United States Coast Guard

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.