Szűk szurdokok, szakadékok, vízesések és élményözön a túrázók paradicsomában

A magyar határtól nem messze lévő nemzeti park bejárása egynapos családi programnak is kiváló lehet. Csodálatos képek!

A Szlovák Paradicsom, azaz a Slovensky Raj rendkívül népszerű a magyar túrázók között is, hiszen még az ország déli részén élők is néhány órás autózással eljuthatnak oda. A nemzeti park mintegy 20 ezer hektár kiterjedésű, jelentős részben erdő borítja.

Családi túrákra is kiváló lehet, hiszen több útvonal közül lehet választani, a Zejmár-szurdok például csak öt kilométer hosszú, és a szintemelkedés sem vészes. Vannak persze jóval nehezebb lehetőségek is, amikor már kiépített kötelekbe kapaszkodva haladhatunk csak tovább.

A legnépszerűbb túra a Hernád-áttörés, amely már igencsak komoly kihívás lehet, olykor függőhídon, fémtálcákon vezet az út, és a 14 kilométer önmagában sem kevés, csaknem 1500 méter szinttel súlyosbítva viszont szép kis feladat.

Nemcsak nyáron, hanem minden évszakban, akár télen is lehet túrázni.

Tériszonyosoknak nem feltétlenül javasolt a Tamásfalvi-kilátó, aki viszont nem tart a magasságtól, az kedvére gyönyörködhet a tájban.

Ha pedig kimelegedtünk a nagy túrázásban, irány a dobsinai jégbarlang, amely 969 méterrel fekszik a tengerszint fölött, és ahogy az alábbi videó is bizonyítja, igencsak látványos program.

Aki pedig a zöld erdő és a jégbarlang után szeretné látni a homok és a kő csodáit is, kedvcsinálóként nézze meg ezt a cikkünket.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fantasztikus női világcsúcs a berlini maratonon
A legendás versenyen csak az eltévedéstől és a kóbor kutyáktól tart
Magyar sikerek a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán
Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben
Athén–Spárta: Gáspár Péter a top tízbe vágyik

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.