A kő és homok csodái: lenyűgöző túra a kanyonban

Hónapokra előre kell időpontot foglalni annak, aki szeretné látni az egyik legkülönlegesebb természeti képződményt, a Hullámot.

A föld ezernyi csodát rejt, és az egyik legkülönlegesebb a Paria kanyon és környéke az Egyesült Államokban. A Paria folyót Utah és Arizona államban találjuk, a Colorado egyik mellékfolyója, a terület pedig 1984 óta hivatalosan is vadon, és aki a természetet kedveli, ennek minden előnyét meglelheti.

Az egyik legkedveltebb látnivaló a Wave, azaz a Hullám, amely egy homokkőszikla-képződmény. Olyannyira vigyázni kell rá, hogy naponta csupán néhány tucatnyi látogató kap engedélyt.

Számos túraútvonalból lehet választani. A legnépszerűbb a Buckskin Gulch-túra, amelyet egy-, de lehetőség szerint kétnaposra érdemes tervezni a hosszúság és az igen nehezen járható terep miatt.

Rendkívül szűk a kanyon, olykor csak néhány méter széles, miközben a sziklafalak az égbe nyúlnak. Időnként vízben gázolva, kötelekbe kapaszkodva kell továbbhaladnunk.

A hátizsákos turisták sokszor hónapokra előre lefoglalják helyüket az igazán vadnyugati vidék bebarangolására, ahol az indiánokra a rengeteg ősi sziklarajz, a klasszikus westernre pedig maga a táj emlékeztet. A csörgőkígyókat azért jobb elkerülni.

Aki pedig szereti, ha óriási sziklák veszik körül, az ellátogathat egy jóval közelebbi európai helyszínre is, amelynek a tengerpartját sokan imádják, de azért ez a túra is örök emlék marad.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.