Bobpályán is lehet bringázni!

Két bosnyák kerékpáros, Matej Drnovsek és Hasan Gusic, alkalmazkodva a globális felmelegedéshez és a múló időhöz, újrahasznosított egy „korhadt” bobpályát Szarajevóban. Videón az eredmény.

Az 1984-es téli olimpiát az egykori Jugoszláviában, Szarajevóban rendezték meg februárban, a bob- és szánkópályát pedig a városra néző 1627 méter magas Trebevic-hegy oldalában építették meg.

A helyszínen annak idején harmincezren követhették figyelemmel a versenyeket, még a téli olimpia után is, mert a helyszín később állomása volt a világkupa küzdelmeinek. Aztán az 1991-ben kitörő délszláv háború mindent megváltoztott Jugoszláviában, így Bosznia-Hercegovinában is, amelynek területén egy év múlva már súlyos harcok dúltak.

A szarajevói bobpályát nem használták többé, pláne azután, hogy a város ostrománál több helyen megsérült, ugyanis a boszniai szerb katonai erők tüzérségi állásnak használták.

A békekötés után azonban nem rombolták le az építményt, így az enyészetnek indult, és évekig magányosan állt a város határában.

Egészen 2016 márciusáig, amikor két helyi bringás, Matej Drnovsek és Hasan Gusic úgy döntött, teszteli a létesítményt: ha bobbal már nem is, legalább bringával le lehet-e menni rajta.

Íme az eredmény:

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.