Dekázás szélben, viharban a Szaharán át

A brit John Farnworth tavaly hét napon és száz kilométeren át dekázott a Szaharában, ezzel már nyolc Guinness-rekordot tart.

John Farnworth-ről már írtunk korábban. A freestyle futball idén 34 éves fenegyereke és egy haverja csaknem két éve hőlégballonnal vitette fel magát az Alpok fölé, és egy kötélen lógva ott dekázgatott egy labdával (CIKK ÉS VIDEÓ ITT).

Aztán tavaly két Guinness-rekordot is megdöntött. Előbb 5.86 kilométert tett meg egy óra alatt labdával dekázva, majd hét napon át 100 kilométert a Szaharában úgy, hogy közben szélben és homokviharban is igyekezett a focilabdát a levegőben tartani.

 

Farnworth futballistának indult korábban, az angol Preston North End ificsapatában játszott, és nagy Manchester United-drukker.

Tizennégy éves korában kezdett el focitrükökkel foglalkozni, miután olvasott egy könyvet a brazil futballról, és nagy hatással voltak rá a benne lévő fotók.

2009-ben indult a leghíresebb brit tehetségkutatón (Britain’s Got Talent), 2011-ben pedig lefutotta, azaz legyalogolta a Londoni maratonit, természetesen labdával dekázva.

 

Ma nyolc Guinness-rekord fűződik a nevéhez, és motivációs beszédeket tart világszerte.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása – mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.