163 kilométerrel 3.5 millió euró

A 2008-as pekingi olimpia bajnoka, Maarten van der Weijden extrém kihívást vállalt, ám nem sikerült leúsznia 200 kilométert 11 holland városon keresztül – igaz, így is gyűjtött 3.5 millió eurót.

Maarten van der Weijdené a tündérmesék egyike a sport világában. 2001-ben még az életéért kellett aggódni, hiszen leukémiát diagnosztizáltak nála. Ehhez képest már a 2006-os budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmes volt 10 km-es nyílt vízi úszásban, két évvel később, a sevillai világbajnokságon megnyerte a brutális 25 km-es távot (ráadásként 5 km-en bronzérmet szerzett). A pontot az i-re ugyanabban az évben, a pekingi olimpián tette fel, az élen végzett a 10 km-es versenyben. Még abban az esztendőben, a holland év sportolója gálán bejelentette a visszavonulását.

Az úszástól persze nem szakadt el, 2017-ben megpróbálta megdönteni a 24 órás úszás rekordját, ám nem sikerült, mert a 102 kilométer helyett 99.5-ig jutott. Az idén aztán megcsinálta, hiszen 102.8 km-t tempózott egy nap alatt.

Nemrég ismét majdnem egyedülálló tette hajtott végre. A cél az volt, hogy leússza a neves Elfstedentochtot, amely egy 200 km-es korcsolyaverseny Hollandiában, legutóbb 1997-ben tartották meg – értelemszerűen ő nem befagyott vízben úszva akarta megtenni a távot…

A rákkutatás támogatására szándékozott pénzt gyűjteni így, még szponzorokat is invitált, hogy ússzanak vele – ám kevéssel a rajt előtt a szakértők jelezték, a kólibaktérium miatt a víz minősége nem teszi lehetővé, hogy a támogatók vízbe szálljanak. Maarten van der Weijden persze nekivágott a távnak, ám „csak” 163 kilométerig jutott, hétfőn fel kellett adnia a kísérletet.

Hétfőn feladta legutóbbi kalandját (Fotók: AFP)

Megbetegedett a víztől, például súlyos hasmenés gyötörte, egy orvos pedig az alapos kivizsgálás után jelezte, felelőtlenség lenne folytatnia az úszást.

Van der Weijden kísérlete azonban olyannyira nem volt hiábavaló, hogy 163 km-rel és 55 óra – szinte állandó – úszással eddig 3.5 millió eurót gyűjtött össze a rákbetegséggel foglalkozó alapítványnak.

(Forrás: openwaterswimming.com, holland portálok, wikipédia)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.