Mrs. Sárkányszörf, a tízszeres világbajnok

Hazánkban kevésbé ismert a vízisí és a sárkányeregetés „házasságából született” kitesurf, pedig 2024-ben olimpiai sportág lesz. Párizsban a katalán Gisela Pulido Borrell is indul.

Az ötvenegy kilós, törékeny, visszahúzódó hölgy amellett, hogy csinos és sportos, olyasmivel büszkélkedhet, amivel a világon senki más, és amivel más sportágban is nagyon ritkán találkozni. Mert ha hiszik, ha nem, 2004-ben, mindössze tízévesen lett először világbajnok, amivel természetesen a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült mint a kitesurf történetének legfiatalabb világbajnoka.

Persze a sikereiért sokan irigylik, miközben nem is sejtik, mennyi szenvedéssel és lemondással járt, hogy tízszeres világbajnoknak vallhassa magát.

„Az emberek általában azt hiszik, hihetetlenül különleges és klassz életem van, de a legtöbbször nem is sejtik, mennyi erőfeszítéssel jár mindez – mondta a róla készült dokumentumfilmben. – A sikernek tényleg ára van, és egyáltalán nem volt könnyű az addig vezető út. Ugyanakkor nem akarok panaszkodni, mert én választottam ezt, én akartam sárkányszörfözni, senki sem kényszerített. Ez volt az életem, edzeni, tanulni, aludni, versenyezni és nyerni. Csak ez járt a fejemben, de közben a családomra, a barátokra és a magánéletre szinte semennyi időm nem jutott. Tizenhat éves koromig nem is voltam nyaralni, addig kizárólag a versenyek miatt utaztam. Imádtam, boldoggá tett, februártól decemberig csak a versenyzésből állt az életem, ezért tartottam hosszabb szünetet kétezertizenöt után.”

Valóban nem kényszerítette senki, sőt, az édesapja, aki eleinte az edzője volt a kezdetek kezdetén, nyolcéves korában azt mondta neki, csak akkor versenyezhet, ha minimum dobogós lesz. Mit ne mondjunk, teljesítette. De humorérzéke is van, mint mondja, neki a kitesurf a férje, de „nem is baj, jól kijövünk, és így nincs vita és harc.”

„Imádom a tengert. Gyerekként nagyon félénk voltam, meg sem mertem szólalni, de a tengeren minden megváltozott, mintha kicseréltek volna. Erőt és önbizalmat adott. Ma sincs ez másként, azzal a különbséggel, hogy azóta felnőttem, és már nem vagyok annyira félénk, mint korábban” – mondta a Mundo Deportivónak adott terjedelmes interjúban.

Már gőzerővel készül az olimpiára, ami teljesen más lesz, ugyanis az sokkal profibb verseny lesz, szigorúbb szabályokkal és megkötésekkel, mint amilyeneken eddig indult.

„Rengeteget erősítek a sérülések elkerülése miatt, sokat úszom, futok és kerékpározom, a mentális felkészülésben pedig a jóga segít. Az emberek azt gondolják, hogy tízszeres világbajnokként biztosan olimpiai aranyérmes leszek, de ez teljesen más lesz, mint az eddigi freestyle-versenyek, úgyhogy jobb semmit sem elkiabálni. Két év van a párizsi olimpiáig, a célom, hogy a lehető legjobban felkészüljek, és legjobb spanyolként ott lehessek a játékokon.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.