Rakonczay Gábor célja: kabinos hajóval ismét átkelni az Atlanti-óceánon

A kiváló magyar extrém sportoló és ultrafutó Portugáliából indul, és a tervek szerint Antiguába érkezik.

 

Szóval befejezetlen ügye van az óceánon…

A kabin nélküli verzióval, ugyanis két éve nem sikerült az átkelés – mondta Rakonczay Gábor a Csupasportnak. – Most kabinos hajóval megyek, de a cél ugyanaz: átkelni az Atlanti-óceánon. Jelenleg még nem vagyok azon a szinten, hogy a kabin nélküli verziónak nekivágjak, de a következő hónapokban teszek néhány lépést ebben az irányban.

Kétszer már sikerült ez az expedíció, először tizenhat éve a páros átevezéssel, aztán a Vitéz nevű hajójával, aminek most már 42 a neve.

Igen, másodszor 2012-ben kenuval eveztem át hetvenhét nap alatt, most ugyanez a hajó lett felújítva. Új lett a tőkesúly, a kabin, a szerelvények és a kormányrendszer is. Az út során főleg ülve evezek majd, de a kabinban lehet aludni, illetve ott lesz az összes felszerelés, így az élelem is. Az evezésre körülbelül egy egy négyzetméteres helyen lesz lehetőségem, ami az élelmet illeti, kilencvennapnyit viszek. Csupán ötven liter víz lesz nálam, de ez csak vésztartalék, mert egy vízszűrővel ki tudom majd szűrni az óceán sótartalmát, így az óceánból iszom. Két-három hónapnyi víz nem férne a hajóra, így muszáj ezt a megoldást választanom. Ami az élelmet illeti, a sarkvidéken emberi erővel kellett mozgatni a szánt, itt más, kényelmesebben tudok bepakolni. Készételeket viszek, amelyek vákuumzacskóba vannak csomagolva, illetve lesznek nálam többek között energiaszeletek és táplálékkiegészítők is.

Ami a hajót illeti, gyanítom, a technikai részen is újítottak.

Így van. Két, egymástól független nyomkövető rendszer lesz nálam, az egyik meg lesz osztva, így bárki nézheti, hogy éppen hol és miképp haladok. Lesz a hajón két műholdas telefon is, de újdonság, hogy lesz nálam egy Starlink egység, vagyis stabilabb és minőségibb lesz a követhetősége a projektnek, mint az eddigi hajós vagy sarkvidéki expedícióim közül bármelyiknek. Az óceánon ugyanolyan internetem lesz, mint itthon, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal netezni fogok. Ha történik valami érdekesség, nap mint nap tudok majd haza küldeni fotókat és videókat a közösségi oldalamra. Naprakész hajónaplót vezetek majd, bárki tud követni.

Nagy munka lehetett átépíteni a hajót. Mennyi ideig tartott?

Hétszáz órába telt az átépítés. Le kellet szedni a kabint, fel kellett csiszolni a hajótestet, majd felhelyezni az új kabintetőt, az új bordákat, és megújult a hajó belseje is. A legkomplikáltabb a tőkesúly helyzete volt, ugyanis fontos, hogy stabilizáljuk a hajót, ám kicsi bent a hely. A befogadórészt izgalmas volt építeni, új szerelvények lettek felszerelve, az elmúlt hetekben ezt installáltuk fel. Természetesen új lett az elektromos rendszer, a pozíciós és navigációs fény, valamint a belső világítás is. Ami a villanyrendszert illeti, figyelni kellett, ugyanis elegendő energiára lesz szükségem, mert folyamatosan töltenem kell a GPS-t, a telefont és néha működtetnem kell a Starlink egységet. A hajó tetején napelemek vannak, innen jön az energia. Nem bonyolult a rendszer, inkább izgalmas. Korábban amikor hetvenhét napig voltam kint az óceánon, bőven lett tapasztalatom, tudom, hogy mi működött akkor jól, illetve mi az, amin javítani kell. A tapasztalataim alapján lett átépítve a hajó.

Ahogy említette, van már tapasztalata hasonló expedícióról. Ezúttal mi lesz a legnehezebb kihívás?

Az első két hétben nagyon oda kell figyelni. Kicsi az élettér, veszélyes a környezet, kell egy kis idő ahhoz, hogy kialakuljon egyfajta rutin, ami segíti a biztonságot.

Hogyan néz ki majd a napi rutinja?

Éjfél és napkelte között pihenek, napközben egy-másfél órás etapokban evezek, közöttük beiktatok kis szüneteket, amikor étkezem. Úgy számolok, hogy naponta körülbelül tizenhat órát haladok intenzíven, de az Atlanti-óceán sodrása olyan, hogy amikor alszom, az erős áramlat miatt akkor is a cél felé sodródom. Igaz, elég lassan.

Az egyik legfontosabb még nem került szóba: mikor veszi kezdetét az expedíció?

December közepén utazom ki Portugáliába, ám maga a vízre szállás erősen időjárásfüggő. Lehet, hogy négy nappal később lesz, de lehet, hogy csak két hét múlva. Az első szakasz eléggé erős időjárásban, meg kell várni, hogy az első napokban teljesen optimális legyen minden. Lagosból indulok, majd a Kanári-szigeteket érintve haladok a Karib-térség felé. Az első szakasz ezerötszáz-kétezer kilométer lesz, ez valamelyest technikásabb rész, hidegebb a víz, és nagyobb a hajóforgalom. Az európai télből haladok majd kifelé, napról napra optimálisabb lesz minden. A fő szempont az, hogy a Karib-térségbe mindenképpen az elő-hurrikán-szezon előtt érkezzek meg. Körülbelül hatezer-ötszáz kilométert teszek majd meg, és hetven-kilencven napig leszek vízen. Az úti cél Antigua, ez egy kis karibi sziget a Kis-Antillákon. Ide érkeztem meg 2007-ben a páros evezésemkor és 2012-ben a hasonló kenus utam során is. Ismerős a hely, szép emlékek fűznek ide, ha minden összejön, tavasszal ismét ott leszek.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.