SUP-virágszirom a Balaton vizén

Ezen a hétvégén rendezik meg az első magyarországi SUP és Tengeri Kajak Balaton-bajnokságot, amelyen több versenyszámban is lehet indulni. A sportág hazánkban is dinamikusan fejlődik, ami a turizmusra is nagy hatással lehet.

Magyarországon is ugrásszerűen nő a SUP népszerűsége, így kimondottan jó hír, hogy augusztus 29-én megrendezik az első SUP és Tengeri Kajak Balaton-bajnokságot a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a VIDRAbag támogatásával.

Amatőrök és profik egyaránt indulnak, sőt előbbiek lesznek többségben. A versenyzők többféle kategóriában nevezhettek (felfújható SUP, merev testű SUP, Surfski és tengeri kajak), de lesz családi verseny és SUP-jóga is, azaz mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő versenyszámot.

„Úgy néz ki, jó idő lesz, és szerencsére nagy az érdeklődés a verseny iránt, körülbelül hetven egység indul a különböző versenyszámokban – mondta a Csupasportnak az egyik főszervező, Németh Zsolt. – Az indulók között lesz a világbajnoki második helyezett Kövér Márton is, de az amatőrök jóval többen lesznek. Különleges akcióval is készülünk, a SUP-okkal egy nagy virágszirmot mintázunk a vízen, ezzel is demonstrálva, mennyire jól érezzük magunkat, és hogy mennyire népszerű ez a sportág.”

A SUP valóban dinamikusan fejlődik, már arról is folynak tárgyalások, hogy a sportágat felvegyék az olimpia programjába. A Balatonon is rengetegen űzik a sportágat, ami a turizmus szempontjából is óriási előny.

„Nagy szükség van a balatoni turizmus fellendülésére, amiben a SUP rengeteget segít – folytatta Németh Zsolt. – Egy viszonylag könnyen elsajátítható sportágról van szó, amely az egész testet átmozgatja, annyira nem is drága, és gyakorlatilag nyolc hónapon keresztül lehet űzni – így akkor is, amikor az úszáshoz már hideg a víz. Ez elsősorban a nyaralók sportja, ami nemcsak itthon, de világszerte robbanásszerűen fejlődik, és biztos vagyok benne, hogy ez nemcsak átmeneti fellángolás, hanem hosszú távon is egyre népszerűbb lesz.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.