Elemelő-rekordok: a Hegy túl a fél tonnán

Az utóbbi időben számos, a hétköznapi embernek nehezen elképzelhető testépítő-teljesítményről írtunk. Ezúttal az elemelés ikonjait és rekordjait mutatjuk be.

Ha valaki netán azt hiszi, elírtuk a szót, téved. Az elemelés (angolul deadlift) az erőemelés egyik fogásneme, amelynek lényege, hogy felhúzzuk a súlyt, amíg a lábunk teljesen kiegyenesedik, a felső pozícióban megtartjuk néhány pillanatig, majd leengedjük.

 

 

A testépítők és az erőemelők körében meglehetősen népszerű gyakorlat, mert nagyon sok izmot mozgat meg egyszerre. Csinálják speciális ruhában, övvel és bandázzsal (equipped), valamint normál dresszben is (raw), néhányan – némi túlzással – a húzógyakorlatok királyának nevezik.

Persze nem veszélytelen, mert minél nagyobb súlyokat emelünk, annál nagyobb nyomás helyeződik porckorongjainkra. Jóllehet a szakemberek nem tapasztaltak közvetlen összefüggést az elemelés és a porckorongsérv kialakulása között, azt javasolják, ha sérvvel vagy gerincbetegséggel küzdünk, körültekintően végezzük.

 

Fotó: Noel Celis/AFP

 

Idén május 2-án olyan történt, ami az elemelés 2002 óta íródó történetében még soha: az izlandi izomkolosszus, Haftór Júlíus Björnsson, aki a Trónok harca Hegyeként is ismerős lehet, több mint fél tonnát, egész pontosan 501 kilogrammot mozgatott meg, és ezzel örökre beírta magát az erőemelés történelemkönyvébe.

 

 

Az izlandi egyszer már megpróbálta a csúcsdöntést, méghozzá a tavalyi Arnold Strongman Classicon, ám próbálkozását akkor nem koronázta siker. Úgy tűnik, a Rogue Fitness felajánlása kellett, hogy átlépje a féltonnás álomhatárt: a világ egyik legismertebb, erőemelő-kellékeket árusító szakportálja 101 ezer amerikai dollárt, azaz több mint 31 millió forintot ajánlott fel annak, akinek sikerül.

Magyar rekorderek

A Magyar Professzionális Erőemelő Liga (powerlifting.hu) honlapja szerint az emelőruha nélküli elemelésben Karácsondi Erik tudja a legtöbbet: a +140 kilogrammos súlycsoportban versenyző erőemelő élete eddigi legjobb eredményét (370 kilogramm) a tavalyi GPC Európa-bajnokságon érte el. A ruhás kategóriában a 125 kilogrammosok között induló patkolókovács, Eck Ernő 301.5 kilogrammra képes, ezzel egyelőre övé a pálma.

A járványügyi helyzet miatt a rekorddöntésre Reykjavíkban, Björnsson otthoni edzőtermében került sor, ahol a Világ legerősebb embere címet négyszer elnyerő Magnús Ver Magnússon hitelesítette az eredményt. A nem mindennapi eseményt az amerikai televíziós sportcsatorna, az ESPN is közvetítette, de a CoreSports.world és a Rogue Fitness is streamelte. A csúcskísérlet közben Björnsson speciális erőemelőruhát és 8-as méretű övet viselt.

Az izlandi sikerét azonban nem mindenki ismeri el, a korábbi csúcstartó, a brit Eddie Hall is azok között van, akiknek savanyú a szőlő.

 

„Fordított esetben nyilván senkit sem érdekelne, ha hitelesített súlyokkal teli pincében, bíró társaságában én is nekifutnék a csúcsdöntésnek. Le merném fogadni, arra mindenki csak legyintene, és nem ismernék el világrekordnak. Számomra Björnsson teljesítménye nem világcsúcs.”

 

A brit irigysége részben érthető, elvégre az északi erős ember az ő négyéves rekordját adta át a múltnak: 2016-ban Hall a szakági világbajnokságon 500 kilogrammot emelt fel. S ha már történelem, azt is meg kell jegyeznünk, hogy 2002-ben az amerikai Garry Frank írta az első fejezetet az elemelés rekordkönyvében. A világszövetség (WPO) által hitelesített eredmény 422.5 kilogramm volt, ám ettől kezdve jóformán évről évre újabbak születtek. Sokáig a brit Andy Bolton és az izlandi Benedikt Magnússon párharcát figyelhettük, ám ekkor felbukkant Eddie Hall: 2015-ben 462 kilogrammot emelt, amire egy évvel később Magnússonnak még volt ugyan válasza, de később a brit újra túlemelte őt. Az izlandiak egyeduralmát végül Björnsson biztosította be.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.