Komplett edzés, akár egy játszótéren

Juhász Adrienn 2016-ban megnyerte a street workout országos bajnokságot, és kijutott a világbajnokságra is. De nemcsak a kondiparkokban áll helyt, a terep-akadályfutó versenyeken és a súlyzós edzések világában is otthon érzi magát. 

 

A STREET WORKOUT

A street workout, azaz utcai edzés nagy népszerűségnek örvend napjainkban, néhány éve pedig még többen űzték ezt a sportágat. Maga az edzésforma Amerikából származik, ahol olyan fiatalok kezdték el, akiknek nem volt lehetőségük edzőteremben edzeni. Játszótereken, állványokon és igazából mindenhol elkezdtek gyúrni, és hamar vérbeli sportággá nőtte ki magát. A sportág nemcsak erőnléti elemekből áll, sok mindent átvett az akrobatika és a szertorna világából is.

Mindenki megtalálhatja benne a neki megfelelő kihívást, a legegyszerűbb rávezető gyakorlatoktól a szinte már emberfeletti trükkökig, van benne minden. A teljes test edzhető vele. Hatalmas izmokra kevéssé lehet szert tenni általa, de dinamikus, erős, kidolgozott testre annál könnyebben. Többféle változata létezik. Van, amelyiknél az akrobatikus elemekre helyezik a hangsúlyt, míg a másiknál inkább pluszsúlyos gyakorlatok segítségével az erő- és izomnövelésre. A lehetőségek száma szinte végtelen.

Hogy jött a street workout?

Érettségi után olyan iskolában akartam továbbtanulni, ahol az erőnléti felmérés a felvételi része. Elszántan készültem rá, igyekeztem minél több információhoz jutni a gyakorlatokkal, és úgy általánosságban az edzéssel kapcsolatban. Ilyen alkalommal botlottam bele egy street workout videóba, amely olyan nagy hatással volt rám, hogy eldöntöttem, én is megtanulom az ott látott gyakorlatokat.

Sportolt korábban is?

A sport, a mozgás gyerekkorom óta az életem része, évekig úsztam, majd táncoltam. Még versenyekre is jártunk a csapattal. Később rövid ideig szertornára jártam, illetve hobbiszinten fociztam, röplabdáztam, kosaraztam.

Mi fogta meg a street workoutban?

Tetszett, hogy nem tipikus női sport.

Akkoriban nagyon kevés lány űzte, így még inkább motivált, hogy olyan gyakorlatokat sajátítsak el, amelyek még egy férfinél is tekintélyt parancsolóak.

Mennyire nehéz ez a sport nőként?

Nőknél általában lassabb a fejlődés, így valamivel több energiabefektetést igényel, mint a férfiaknál, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebbre lennének képesek.

Van kedvenc gyakorlata? Van olyan, amit nem szeret, vagy nagyon nehezen megy?

Az alap-, illetve a statikus gyakorlatokat jobban kedvelem, mint a freestyle-elemeket. Kedvenceim közé tartozik a húzódzkodás és a „human flag”, azaz a „zászló” különböző variációi. A hasgyakorlatokat viszont már kevésbé szeretem.

Mennyit edz egy héten? Hogy néz ki egy edzés?

Egy héten általában négyszer-ötször edzem. Külön lábra, valamint felsőtestre, amit mostanában egyre gyakrabban egészítek ki súlyzós gyakorlatokkal.

Mik a céljai?

Bevallom, a sport most kicsit háttérbe szorult, az utóbbi időben az élet más területeire fókuszálok, de ez nem jelenti azt, hogy az edzés kevésbé lenne fontos az életemben, vagy hogy ne lenne hozzá kapcsolódó célom. Ez azonban legyen egyelőre az én titkom.

Kiknek ajánlaná ezt az edzésformát?

Kortól és nemtől függetlenül bárkinek, aki nem fél attól, hogy erősebb, formásabb és egészségesebb lehet.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.