Penge, a Mr. Olympia vár a visszavonulással

A világ legrangosabb testépítőversenyét bemutató sorozatunkból Dexter Jackson sem maradhat ki, aki korábban bejelentette, befejezi pályafutását, de a járványhelyzet megváltoztatta álláspontját.

Az aktív profi testépítők doyenje, Dexter Jackson állítólag utolsó Mr. Olympiájára készül, de ha a jövőben mégis újra látjuk a testépítés csúcseseményén, ne lepődjünk meg, Jackson már csak ilyen.

A december 17. és 20. között Los Angelesben sorra kerülő Mr. Olympia nyílt kategóriájának mezőnyében az 51 esztendős testépítő lesz a legidősebb. Talán ezért gondolta úgy, itt az ideje, hogy búcsút intsen a földkerekség legjobb hivatásos testépítőit felvonultató eseménynek.

Dexter Jackson 2008-ban nyert, s Chris Dickerson (1982), Samir Bannout (1983), Shawn Rhoden (2018) és Brandon Curry társaságában (2019) az egyszeres Mr. Olympia-győztesek táborába került.

Lehet azonban, a nyáron pontosan ezért vonta vissza februárban tett kijelentését, amely szerint abbahagyja a versenyzést. A Penge becenevet viselő amerikai a télen jelentette be, a decemberi lesz az utolsó Mr. Olympiája.

„Sokat gondolkodtam, hogyan fejezzem be testépítő-karrieremet. Jóformán bármilyen versenyt meg tudok nyerni, ezért szeptemberben elkezdtem a felkészülést a Mr. Olympiára is, hogy másodszor is hazavigyem a verseny győztesének járó Sandow-szobrocskát. Mivel ez a profi testépítés csúcseseménye, decemberben Las Vegasban akarok utoljára pózolni közönség előtt, méghozzá a legjobbak társaságában” – nyilatkozta a muscleandfitness.com testépítő- és fitneszszakportálnak a télen.

Az idei Mr. Olympiát december 17. és 20. között rendezik meg Las Vegasban. Íme a már kvalifikált testépítők névsora.

William Bonac (Hollandia), Hadi Csupan (Irán), Rafael Brandao (Brazília), Maxx Charles (Egyesült Államok), Brandon Curry (Egyesült Államok), Nathan DeAsha (Nagy-Britannia), Mamdu Elsszbiaj (Egyiptom), Regan Grimes (Kanada), Phil Heath (Egyesült Államok), James Hollingshead (Nagy-Britannia), Dexter Jackson (Egyesült Államok), Hunter Labrada (Egyesült Államok), Li Szung Csol (Dél-Korea), Juan Morel (Egyesült Államok), Lukás Osladil (Csehország), Justin Luis Rodriguez (Egyesült Államok), Antoine Vaillant (Kanada), Iain Valliere (Kanada), Akim Williams (Egyesült Államok), Roelly Winklaar (Curacao)

Jackson 1992-ben kezdett el versenyezni, s 1999-ben vált profivá. Egyedülálló módon ötször diadalmaskodott az Arnold Classicon (2005, 2006, 2008, 2013, 2015), majd 2008-ban a Mr. Olympia trónjára ülhetett fel. A harmadik testépítő, akinek ugyanabban az évben az Arnold Classic mellett a Mr. Olympia-címet is sikerült elhódítania. Korát meghazudtoló edzésmunkával tavaly 50 évesen épphogy lecsúszott a dobogóról a Mr. Olympián.

Nem tudjuk, mi okozta a pálfordulást, de pár hónappal februárban tett bejelentése után már arról beszélt, lehet, még sincs itt az ideje a visszavonulásnak.

 

Fotó: AFP

„Egyszerűen nem vonulhatok vissza üres széksorok előtt – utalt a koronavírus-járványra, mivel elképzelhető, hogy nem lehetnek nézők a helyszínen. – Jim Manionnal is beszéltem a folytatásról, aki persze azt mondta, nyomjak le még egy évet. A rajongóim arra biztatnak, hogy ilyen év után ne vonuljak vissza. Várjuk meg, mi lesz, és csak azután mondom ki a végső szót.”

Nyár óta nagy a csend körülötte. Hivatalos Instagram-oldala arról árulkodik, keményen készül az év végi megméretésre. Persze az öreg róka ért a figyelemfelkeltéshez is, a július végén Dothanben rendezett 2020 NPC Body Be 1 Classicon vendégként lépett fel, és jó három percig pózolt a közönség előtt.

Bárhogyan is alakul a sorsa a 2020-as Mr. Olympia után, egy biztos: ha mégis befejezi, a világ profi testépítőelitjének egyik legrokonszenvesebb és legkitartóbb alakját veszítjük el.

A Mr. Olympia eddigi győzteseinek névsorát ide kattintva olvashatják el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat
A tűzjelző miatt megborult az alvása, de ez nem látszott a teljesítményén

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.