Tonal: képzeletbeli, mégis húzós súlyok

Bár megelőzte a jelenlegi nehéz időszakot a smart fitness eszközök, így a Tonal megjelenése, most egyre inkább fontossá válik a használatuk – segítségükkel otthon is el tudjuk végezni az edzésünket.

Az elmúlt egy-két évben okos fitneszeszközök sokasága jelent meg a piacon, megfelelve arra a kihívásra, hogy sokan inkább az otthonukban edzenének. Elsőként a Peloton gyártott a célnak megfelelő szobabiciklit és futópadot, majd jött a Mirror, elsősorban a kardioedzésekhez, a legújabb pedig a Tonal, amely a mesterséges intelligencia vezérelte erősítő edzés nagyszerű eszköze.

Lássuk, hogy is néz ki a Tonal, melyek a legfontosabb tulajdonságai! Ha a kinézetét nézzük, akkor egy falra szerelt, kijelzővel ellátott szerkezet két elektromágneses, több irányba mozgatható karral, erősítő gyakorlatok sokaságát lehet vele elvégezni úgy, hogy valódi súlyokkal nem kell bajlódnunk. Ez a Tonal legnagyobb szenzációja.

A beépített elektromágneseknek köszönhetően a Tonallal 200 font (nagyjából 90 kg) súlyt is tudunk emelni, a mesterséges intelligencia pedig segít a helyes súly beállításában. Nem nekünk kell bajlódni vele, hogy a súlyzóra új súlyokat tegyünk, itt a gép – érzékelve a valós teljesítményünket és igényeinket – maga állítja be a megmozgatandó súlyt.

A 24 colos kijelzője mutatja nekünk edzés közben az elvégzendő feladatot, motivál bennünket, és követhetjük rajta a fejlődést, hogy az adott gyakorlatból mennyi van még vissza. Szerencsénkre a Tonal mesterséges intelligenciája segítségünkre van: ha már nehezen megy, például csökkenti a súly mennyiségét vagy az ismétlésszámot. A mindenféle irányba mozgatható karoknak köszönhetően az egész test megmozgatható vele.

Vannak beépített edzéstervek is, amelyek közül kiválaszthatjuk a terveinkhez legjobban illőt, ám menet közben ezen is lehet változtatni a mesterséges intelligenciának köszönhetően.

Több száz edzésterv van előre beprogramozva, de a profik akár létre is hozhatják a saját edzéstervüket. Akár fogyni szeretnénk, akár izomtömeget növelni, a Tonalnak van rá megoldása. Ha az első használat előtt megadjuk a testsúlyunkat, a program kiválasztja hozzá a megfelelő súlyt, amivel kezdhetjük az edzést. A készülék és a hozzá tartozó kiegészítők segítségével több mint 170 mozgásfajta végezhető, a különféle guggolásoktól kezdve a különféle testhelyzetből történő emelésekig.

Sajnos van néhány negatívum is: egyelőre nem szállítanak az Egyesült Államokon kívülre, mert az eszközt a cég munkatársai állítják be a megrendelő otthonában, ami így Európában még nem kivitelezhető. A másik negatívum pedig az ára: 3000 dollárt (majdnem 1 millió forintot) kóstál a Tonal, a hozzá tartozó kiegészítők további 500 dollárral növelik az érte fizetendő összeget.

(Nyitókép: insider.com)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.