A napi penzum kötelező: futott a postára is

Saját elmondása szerint véletlenül nyerte meg az 5 kilométeres versenyt a hétvégén Staicu Simona, aki ma már „csak” napi 10-12 kilométert fut – igaz, egy félmaratonival megtoldott verseny másnapján 18 kilométerrel „vezetett le”.

Évekkel ezelőtt visszavonult, mégis a hétvégén két egyéni számban, öt kilométeren és a félmaratoni versenyben nyert a Zúzmara Félmaratoni és Futófesztiválon.
Pedig az öt kilométeres távon eredetileg csak a két kislányommal akartam futni, és annyi volt a cél, hogy mozogjunk egy jót – kezdte Staicu Simona korábbi kiváló hosszútávfutó, aki 1990-ben még román színekben szerzett junior-világbajnoki aranyérmet, majd 2004-ben már Magyarországot képviselte az athéni olimpián, 2017-ben pedig végleg visszavonult a profi sporttól. – Igazából csak véletlenül nyertem meg azt a versenyt. Ahogyan futottunk, azt láttam, hogy nincsenek körülöttem nagy nevek, én pedig mentem előre. Az első kilométer után még óvatosan haladtam, de aztán az élre futottam, így nyertem. Igazából nem tudok cél nélkül futni, szerintem nyolcvanévesen is az lesz a terv, hogy jó időt fussak, és hajtok majd, ameddig csak bírok.

Ez vitte előre a félmaratoni távon is?
Az öt kilométer nagyon jólesett, pedig alig melegítettem előtte, a félmaratoni viszont már eléggé elfárasztott. Egy-másfél órával az öt kilométeres versenyszám befejezése után indultunk, és nem volt könnyű a terep. Nyilván nem panaszként mondom, hiszen mindenkinek ugyanúgy fújt a szél vagy csúszott a talaj, a sportcipőmben én mindenesetre nagyon csúszkáltam. Ráadásként a félmaratonin aratott váltósiker szinte ajándékként jött. Nem volt olyan szabály, hogy a váltás után nem lehet lefutni a teljes távot, így a felénél váltottunk Mátyus F. Csabával, majd lefutottam a maradékot is.

Szeretnék minél jobb időt teljesíteni, de nem gondolkodom azon, hogy jaj, mi lesz, ha nem nyerek. Alapvetően élvezni akarom a futást.

A versenyben megtett több mint 25 kilométer után milyen volt a másnap?
A félmaratonitól olyan izomlázam lett, hogy alig bírtam lábra állni. Azért megéreztem a vasárnapi kilométereket, ám a napi egy futásomat így sem hagytam ki. Sőt, kicsit csaltam is, jó értelemben: napközben a postán volt dolgom, oda futva tettem meg az utat, majd hazáig is. Aztán amíg a lányaim edzettek, még futottam egy órát, szóval összesen nagyjából 18 kilométernél áll meg az óra.

Jó ég, mi lenne, ha vissza sem vonult volna…
Áh, mostanság már nem edzem annyira komolyan. Hetente egy pihenőnap nekem is jár, egyébként csak napi egyszer futok, annyit, amennyi jólesik. A tizennyolc kilométer sok is, általában tíz-tizenkettőt teszek meg, a versenyeket pedig már nem veszem annyira komolyan. Persze a nagyobb maratonik előtt felszívom magam, viszont a többi eseményen már nem stresszelek. Szeretnék minél jobb időt futni, de nem gondolkodom azon, hogy jaj, mi lesz, ha nem nyerek. Alapvetően élvezni akarom a futást.

És hogy telnek a mindennapjai?
Nevelem a lányokat a párommal, és testnevelést tanítok egy iskolában. Ez amolyan román oktatás a részemről, kicsit keményebb, mint a magyar, de úgy érzem, hogy a gyerekeknek nincs bajuk vele. Ezenkívül román szövegeket lektorálok, szóval zsúfoltak a mindennapjaim. A futás pedig az életem része maradt, gyakran indulok kisebb-nagyobb versenyeken, és ez mindaddig így is lesz, amíg az élmezőnyben tudok lenni.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.