A sikeres futóedző tanácsa: ne tolják túl!

Három Spartathlon-győztes ultrafutó, Lubics Szilvia, Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás is az irányítása alatt készül, illetve készült, sőt maga is eredményes atléta: a Sashegyi Gepárdok futóedzőjével, Szabó Gáborral beszélgettünk.

Az állóképességi sportoknál az edzésmennyiség kardinális kérdés, a tréningek száma és hossza az ultrafutás esetében pedig különösen fontos. Miután az utóbbi években – leginkább a magyar Spartathlon-győzelmeknek és szép számú teljesítésnek, valamint a magyar hosszútávfutók egyéb sikereinek köszönhetően – egyre több hobbifutó kezdett ultratávokat futni (vagy a kihívás gondolatával kacérkodni), így a téma (edzésmennyiség) még érdekesebbnek tűnik. Egyes felmérések szerint a hosszabb távokra hangoláskor a túlterhelés az egyik leggyakoribb okozója a sérüléseknek.

Az érem másik oldala viszont az aluledzettség, ami legtöbbször abban csúcsosodik ki, hogy a hobbifutó arról panaszkodik, hogy nem fejlődik, illetve jel lehet a problémára az is, hogy valaki kénytelen feladni az ultra- vagy a maratoni versenyét. Adva van tehát a kérdés: mi az ideális edzésmennyiség, mennyi a túl sok és mennyi a túl kevés? Mivel minden futó más, ezért nehéz a kérdésre egységes választ adni és kapni, így inkább alapelveket, irányokat kerestünk Szabó Gáborral, a Sashegyi Gepárdok futóedzőjével, aki maga is sikeres hosszútávfutó aszfalton és terepen is.

Nemcsak mondja, csinálja is: Szabó Gábor versenyzőként is sikeres

„A téma kapcsán az egyik lényeges szempont, hogy a legtöbb amatőr futó, sportoló munka, család és háztartásvezetés mellett űzi a sportágat – mondta a Csupasportnak Szabó Gábor. – Így tehát a napi tíz-tizenkét óra kötött elfoglaltság mellé kell beilleszteni az edzésmunkát, ami jó út az önmegvalósításhoz, de korántsem könnyű.

A magas szint sokszor heti tízórányi futást is jelent a hétvégi hosszú futásokkal együtt, s e mellé még illik beilleszteni valamilyen erősítést, keresztedzést is, így akár tizenkét órára is kijöhet a teljes heti edzéspenzum.

Ez az időráfordítás lényegében megegyezhet egy-egy olimpikon által végzett edzésprogrammal, sőt különbséget jelenthet az is, hogy a professzionális keretek között készülő sportolók többsége nyilván nem dolgozik úgymond hétköznapi, teljes állásban és nem vezet háztartást. A hobbisportolók esetében, persze, előfordulhat, hogy valakinek sokkal kevesebb időtartam és edzéskilométer is elég a jó eredményhez, míg másnak ennél több kell, hogy ugyanazt a teljesítményt tudja hozni. Rengeteget számít a gyermekkori, és lehetőleg állóképességi sportmúlt, így ha valaki szeretne negyven esztendősen jól futni, és fiatalkorában atletizált, akkor a felkészülése is sikeresebb lehet. A testünk ugyanis mindenre emlékszik.”

Témánk kapcsán fontos kérdés, vajon mi az az edzésmennyiség, ami már kontraproduktív lehet, és mi az, ami a hobbifutókat – nyilván a legjobb megoldás az, ha edzői segítséggel – eljuttathatja a célig.

„Ez az a kérdés, amire nemigen lehet konkrét számot mondani, hiszen minden élethelyzet, minden szervezet eltérő. Könnyű belecsúszni a túlzott edzésmennyiségbe, és heti száz kilométer felett már valószínűleg ez áll fenn. A fő veszély a túlterhelés miatti fáradtság, ami sérüléshez, betegséghez vezet. A teljesítményorientált hobbisportolók hajlamosak olyan áldozatokat hozni céljaikért, amelyek nincsenek összhangban a sportban elért eredményekkel. Az életük nem jobb, hanem rosszabb lesz, mivel a sporton kívüli tevékenységeikre negatív hatással lehet a túlzásba vitt edzés, versenyzés. Ezzel, persze, nem azt akarom sugallni, hogy senki ne eddzen keményen, inkább arról van szó, hogy az egyensúly megtalálása nagyon nehéz.

Ehhez az is kell, hogy a célok is beleférjenek a sportos életmódba, azaz olyan kihívásokat érdemes választani, amelyek kapcsán egy-egy versenyző képes elvégezni a szükséges mennyiségű és minőségű edzésmunkát.”

Az ultrafutásról, a hosszabb távú kihívásokról szóló tanulmányok szerint az ideális és kezelhető edzésmennyiséget az életmód befolyásolja a legjobban, azaz a hobbisportolók esetében a hétköznapi élet háttere előrelendítője, de akár hátráltatója is lehet a célok elérésének.

S ha már a célok…

Ahogyan arra Szabó Gábor is utalt, az edzésmunkában, versenyeredményekben az egyéni képességek is rengeteget számítanak, ugyanakkor a kihívás mértékét is bölcsen meg kell tudni választani, emellett időt hagyni arra, hogy valaki az öt kilométertől eljusson a maratoniig, majd onnan még feljebb.

A hosszú távú kihívások esetében – vagyis ahhoz, hogy valaki jó eséllyel lefusson ötven, száz, kétszáz kilométer feletti távolságot – a fokozatosság elvének betartása lehet a legfontosabb.

Mint ahogyan az is sokat számít, ki milyen gyerekkori sportolói alapokkal érkezik, s vág bele már felnőttként (újra) a rendszeres, s a napi élet sodrásában plusz kihívást jelentő edzésekbe, s persze az is fontos szempont, hogy a méterek, kilométerek legyőzésének milyen genetikai háttérrel feszül neki.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.