A fogmosás fantasztikusan jó érzés! Ezt eddig is tudtam, de nem emlékszem, hogy valaha is annyira jólesett volna, mint kedd reggel. Hajnalban ugyanis beértem a célba, és amint lehetett, elfoglaltam a szállodai szobát. Péntek reggel volt a rajt, keddig nem nagyon volt lehetőségem igazán tisztálkodni (meg természetesen másra próbáltam felhasználni az időt), és mondanom sem kell, azonnal beálltam a zuhany alá, hagytam, hogy zubogjon rám a víz.
Szeretek fogat mosni, és ha úgy érzem, nincs minden rendben, az nagyon zavar. A verseny előtt Spártába előreküldtem egy kis csomagot, egy pici fogkrém és fogkefe is volt benne; ott hideg vízzel kitisztítottam a számat, de a verseny második felében már zavart a helyzet, a pólóm ujjával törölgettem a fogaimat – ami nem az igazi.
Rengeteg üzenetet kaptam, igen, első magyarként a Spartathlon távját nemcsak oda, hanem vissza is teljesítettem, és az előre eltervezett időmhöz képest csak tíz-tizenkét percet késtem, ami szerintem négy nap után belefér. Korábban meséltem róla, nyolc óra lyukat hagytam, hogyha bármi váratlan történik, akkor is célba érjek. A szervezők száznégy órában maximalizálták a négyszázkilencven kilométeres táv teljesítését, én kilencvenhat órára készültem fel, és bőven kilencvenhét alatt bent voltam a célban. Amikor már csak ötven kilométer volt hátra, még mindig nem voltam teljesen biztos benne, hogy sikerül, mert ekkora távnál ez már nem tűnik olyan soknak, de amikor belegondoltam, hogy még egy maratoni távot le kell kocognom, az azért nem esett jól…
Hogy mit éreztem a célban? Jó lenne hosszasan sorolni a fennkölt, pátoszos mondatokat a csodálatos érzésről, a beteljesülésről, a büszkeségről, de az az őszinte igazság, hogy a világon semmit sem éreztem, csak fáradtságot, de azt nagyon.
Sokkal keményebb volt ez a táv, mint az a bizonyos dzsungelultra, amelyet szintén sikerült teljesítenem, nagyon hosszú és kimerítő napok vannak mögöttem – de megcsináltam. Szerdán pedig megyek be a munkahelyemre dolgozni… Mit csináljak otthon? Üldögéljek magamban? Merthogy futni nem megyek, az szinte biztos…
Blaskó Mihály naplójának harmadik részét itt, a második részét itt lehet elolvasni, az elsőt pedig itt – a dupla Spartathlon előtt pedig interjút is készítettünk vele.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
Fotók: Blaskó Mihály facebook oldala
