A hosszútávfutó-versenyek, maratonik, ultramaratonik kapcsán szinte kivétel nélkül az első helyezettekről, a rekorderekről vagy a valami miatt kiemelkedő, különleges egyéniségekről írunk. Pedig ahogyan a lenti példák is bizonyítják, ebben a sportágban fokozottan igaz a már-már közhelyessé koptatott tétel, miszerint a részvétel a fontos – vagy legalábbis az egyik legfontosabb.
„HA ELKEZDED, CSINÁLD IS VÉGIG!”
Stacy Shaw, négygyermekes tanárnő 2013-ban súlyos íngyulladása miatt utolsó helyen végzett a Boston Maratonon, de az orvosi javaslattal ellentétben eszébe sem jutott, hogy feladja. A verseny előtti napon annyira bedagadt a bokája, hogy jóformán lépni sem bírt, mégis teljesítse a 42.195 kilométeres távot.
„A diákjaimat is kitartásra nevelem, azt tanítom, hogy amit elkezdtek, csinálják is végig” – érvelt a verseny idején negyvenhét éves futónő.
Az elején a gyógyszereknek köszönhetően nem is volt különösebb probléma, de aztán egyre jobban fájt a bokája, felváltva sétált és kocogott, de a tömeg buzdítása folytatásra sarkallta. Végül a több mint tizenhétezer versenyző közül az utolsók egyikeként, 4:44:14-es idővel ért célba, teljesítményére mégis joggal lehetett büszke. Kissé bosszantotta ugyan, hogy egy másnapi újságcikkben a leglassabb futóként jellemezték, miközben csaknem ötezren célba sem értek.
„HA VÉGIGCSINÁLOD, NYERTÉL!”
David Fraser veleszületett agyi eredetű bénulás miatt kényszerült kerekesszékbe, ennek ellenére jó néhány rövidebb-hosszabb versenyt végigfutott már, mielőtt 2016-ban utolsó helyen ért célba a New York Maratonon. Ez nemcsak őt, hanem a családját is meglepte, de mint mondta, sohasem az időeredmény vagy a helyezés motiválta.
„A családom is örült és büszke volt, hogy célba értem. Minden maratonimon úgy indulok el, hogy végigfutom a versenyt. A feleségemnél kétezernyolcban gyomorrákot diagnosztizáltak, azóta minden versenyen érte futok. A maratoni egyébként elsősorban mentálisan nehéz, ha a tested már feladná, akkor is folytatnod kell.”
Helyzetét különösen nehézzé teszi, hogy a versenyek jó részében gyakorlatilag hátrafelé halad, hogy előre juthasson kerekesszékével. Idén a tizenharmadik maratoniját teljesítette.
„Mindegy, hogy elsőként vagy utolsóként érsz célba egy maratonin, mindenképpen nyertél.”
„VESZTESRE IS SZÜKSÉG VAN.”
Lisa Jackson pontosan tudja magáról, hogy nem sportos alkat, ennek ellenére annyira megtetszett neki a maratonik hangulata, hogy eldöntötte, minden évben lefut legalább egyet. Az elsőt harmincegy évesen teljesítette.
„Amikor elkezdtem futni, attól rettegtem, hogy utolsó leszek – mondta. – Végül a harmincegyedik maratonimon fordult elő először, hogy utolsóként értem célba. Hatalmas ünneplő tömeg fogadott, ezért azóta azt vallom, nem az a lényeg, milyen időt futsz, hanem hogy a futással töltött időt hogyan élem meg. Mindig vicces, amikor az emberek sajnálnak, mert utolsó lettem. Ilyenkor felteszem magamban a kérdést, ők vajon mennyi maratonit teljesítettek eddig? Ha végigcsinálsz valami nehezet, az élet minden területén erősebb leszel, s ebből a szempontból a futás a legjobb választás. Mindig kell egy győztes és egy vesztes, és igen, lehet, hogy utóbbi éppen te leszel.”
„A SÖR A REGENERÁLÓ ITALOM!”
Tavaly bejárta a világot a nyolcvanöt éves Katherine Beiers története, aki a zord, esős idő ellenére sem adta fel, és egy kukás zsákot magára húzva hét óra ötven perc alatt teljesítette a Boston Maratont. Az utolsók egyikeként ért célba, mégis sokan a verseny egyik legnagyobb győztesének tartották. Egy évvel korábban 6:04:07-es idővel a legidősebb versenyzőként futotta végig a bostoni klasszikust. Az idős hölgy 1984 óta fut, és heti hetven kilométert teljesít Kaliforniában, hogy felkészüljön az éppen aktuális versenyre.
„A sör a regeneráló italom” – mondta, amikor megkérdezték, mivel frissíti fel magát a maratonik után.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
