Ferenczi István 126 kilométer előtt áll

A korábbi válogatott labdarúgó, a Haladás erőnléti edzője is indul a hétvégén sorra kerülő Ultra Tisza-tó versenyen, amelyen várhatóan a rendkívül forró időjárással is meg kell küzdenie.

Az Ultra Tisza-tó új távja 126 kilométer, vagyis a versenyen először induló Ferenczi István rögtön a hosszabb utat teszi meg a koronavírus-járvány után speciális előírások mellett megrendezendő eseményen.

„Azért is várom a versenyt, mert bár tavaly is neveztem, akkor nem tudtam rajthoz állni, vagyis első bálozó leszek az eseményen, amely remek felkészülés az Ultrabalatonra – kezdte Ferenczi István kilencszeres válogatott labdarúgó, a Vasas korábbi és a Haladás jelenlegi erőnléti edzője. – A táv tetemes, s a hőmérséklet, a nagy meleg miatt mindenképpen érdekes lesz a verseny.”

Korábban teljesítette többek között a Balaton Szupermaratont, illetve párban az Ultrabalatont, sőt az idei UB-re már egyéniben nevezett – ezt a kihívást azonban tavaszról őszre halasztották a szervezők.

„Az Ultra Tisza-tó kapcsán nem tűztem ki magam elé konkrét időt, a meleg biztosan nagyban befolyásolja a futásomat. Láthattuk a Privát Ultrabalatonon is, hogy a madagaszkári srác feladni kényszerül. Kipróbáltam a múltkor néhány új terméket, izotóniás italt, és ha frissítésnek most is beválik, az Ultrabalatonon is használom.

Blaskó Misi barátommal vasárnap futottunk egy Szénás-kört, szinte egész nap csak folyadékot vettem magamhoz, pedig ott sem volt rövid a táv.

Kísérő nélkül indulok az UTT-n, a frissítőállomásokon lesz víz és jég, amennyit tudok, magamhoz veszek, a többit nekem kell megoldanom.”

Az erőnléti edző elmondta, az utóbbi időben a tervezettnél is többet edzett, ami nem jelentett gondot, mert a fő cél, az Ultrabalaton érdekében végezte a munkát.

„Az idén mindenképpen szerettem volna futni a Tisza-tónál, vártam, hogyan alakul a nyár, mikor lesz a verseny, a futballban mikor indul a másodosztályú bajnokság. Bár az edzések már valamennyi NB II-es klubnál elkezdődtek, szerencsére szombatra kaptam eltávozási engedélyt, így nincs akadálya a futásnak.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.