Fuss át éjszaka a Lánchídon!

Biztosan rekordszámú induló lesz az idei Night Run Budapesten, ahol augusztus 3-án legalább ötszáz külföldi is átfuthat éjszaka a Lánchídon. Ehhez hasonlóra legalább tíz éve nem volt példa a fővárosban.

Augusztus 3-án sorozatban hatodik alkalommal rendezik meg Magyarország talán leghangulatosabb futóversenyét, a Generali Night Run Budapestet. Az éjszakai verseny egyre növekvő népszerűségét jelzi, hogy már ötezren neveztek, így biztosan megdől majd a tavalyi, négyezer-ötszázas rekord, és szinte borítékolható, hogy „telt ház” lesz, azaz hatezren futnak majd éjszaka a főváros összes főbb turisztikai látványosságát érintő versenyen. Az eddigi ötezer nevező tizede külföldi, immár negyven országból jelezték indulási szándékukat.

Ezúttal három távon, hat és kilenc kilométeren, valamit félmaratoni távon lehet indulni, így bizonyára mindenki megtalálja majd a számára megfelelőt.

„A verseny egyik különlegessége, hogy mindig a nyár közepén, éjszaka tartjuk, amikor minimális a forgalom, így a lakókat sem zavarjuk, ami egy mindenki számára előnyös win-win szituáció – mondta a Csupasportnak Zelcsényi Miklós főszervező.

– Az idei verseny specialitása, hogy mindhárom táv résztvevői átfutnak a Lánchídon, és a pesti oldalon is tesznek egy kört, amire a Nigh Run történetében még sohasem, és Budapesten legalább tíz éve nem volt ilyenre példa éjszaka. Jövőre elkezdődik a híd felújítása, ezért aki át akar futni rajta, az egy ideig talán utoljára teheti meg.

Érdemes még megjegyezni, hogy ezúttal hűtőkamionnal visszük a vizet a frissítőpontokra, és a legtöbb helyszínre látványos hangulatelemekkel, egyedi fény-és hangtechnikával készülünk, az alagút végén például kongások várják a futókat, a Várkert Bazár pedig abszolút prémiumhelyszín lesz. ”

A szervezők még várják a jelentkezéseket

A szervezők a korábbi versenyekhez hasonlóan ezúttal is teljes frissítést biztosítanak a versenyzőknek, energiaszeletekkel, izotóniás italokkal, banánnal, szőlőcukorral és gélekkel is készülnek. Az egyébként is felejthetetlen látvány és élmény mellett pluszmotivációt jelenthet, hogy a rajtcsomagban a futópóló mellett egy üveg bor is lesz, a célba érkezéskor pedig minden versenyt teljesítő futó nyakába befutóérem kerül.

A versenyre ide kattintva lehet még nevezni.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása – mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.