Hatéves az MMT, díj a legjobbaknak

A pécsi Mecsek Maraton Team február 21-én, péntek este tartotta hagyományos évzáró gáláját, amelyen az elmúlt év legeredményesebb sportolói elismerésben részesültek.

 

„Tudtam, hogy baj van…”

Tíz éve már, hogy Erőss Zsolt szörnyű balesetet szenvedett, és amputálni kellett a lábát. Társai és felesége segítségével elevenítjük fel a borzalmas napot. Művégtaggal is visszatért a hegyekbe, és 2013-ban mászás közben, a Kancsendzöngáról visszaereszkedve hunyt el.

Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

„Az idén már fennállásának hatodik születésnapját ünnepli a Mecsek Maraton Team. 2014-ben, amikor tizenhárom kerékpáros barátommal együtt létrehoztuk az egyesületet, nem mertem volna arról álmodni, hogy egy nap több mint százan leszünk” – mondta Nedjalkov Balázs terepfutó.

Aki egyben az MMT titkára is, és gratulált a versenyzőknek a 2019-ben elért sikereikhez, egyúttal hangsúlyozta, hogy az elmúlt év is bővelkedett szép eredményekben, egyéni rekordokban, majd külön is megköszönte a megjelent szponzoroknak az eddigi támogatásokat.

Az este Lesi Zoltán (akiről korábban mi is írtunk) többszörös Ultrabalaton-teljesítő, egykori sárvári 12 órás bajnok ultrafutó előadásával folytatódott, aki a kutyás futásról, a cani-crossról tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Az előadás alatt természetesen jelen volt Runy is, a tízéves border-collie, aki már kilenc éve társa a futónak a különféle hazai és nemzetközi cani-cross versenyeken.

A gála hivatalos programját a 2019. évi Hero-díjak, vagyis az elmúlt év legeredményesebb versenyzőinek járó elismerések átadása zárta. A 2019-es eredmények alapján kitüntetésben részesültek:

  • Schiffer Virág futó, az Ultrabalaton és az Ultra-Tisza-Tó csapatváltójában elért dobogós helyezésekért
  • Berényi Ildikó terepfutó, a hazai terepfutóversenyeken rendszeresen elért dobogós helyezéseiért
  • Bakonyi András ultrafutó, a nemzetközi terepultraversenyeken elért eredményeiért
  • Kunya Zoltán terepfutó, a Kör instant kihívás kétszeres teljesítéséért
  • Gál Csaba amatőr kerékpárversenyző, a közösségépítő bringás és hajnali futóedzések szervezéséért
  • Takács Zsolt spartan race versenyző, az ultrafutásban elért kimagasló fejlődéséért

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.