„Hazugság, hogy nem lehet másképp”

Benkovics Péter életmód-tanácsadó könyvet írt a Spartan Agogén két éve átélt megpróbáltatásairól, hogy segítsen bemutatni, miként lehet megküzdeni az élet támasztotta kihívásokkal. Úgy véli, a sportot nem önmagért kell űzni, hanem érdemes nagyobb célok szolgálatába állítani.

Az ember rendre feszegeti a határait, a kérdés, mennyire, vagy éppen mik a mozgatórugói. Benkovics Péter 2019-ben teljesítette a Spartan Agogét, amelyet Görögországban, Naxosz szigetén rendeztek, vagyis a körítés valóban visszaadta az ókori spártai hangulatot.

Nem volt egyedül, egy másik magyar, Viktor is indult, akinek nem is az volt az első Agogéja. A viadal extrém kihívások, akadályok elé állítja az indulókat, a megpróbáltatásokról a sportember könyvet írt „60 óra küzdelem – Gondolatok az életről egy extrém kihívás során” címmel, és szeretne példát mutatni mindenkinek, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy igenis lehet változtatni, és nem igaz, hogy örökre meghatározza az életünket, honnan indultunk – Benkovics Péter például diszfunkcionális családban nőtt fel, traumatizált gyermekkora volt.

„Volt a versenyre minősítő minimális követelmény, amit hivatalos edzőnek kellett hitelesítenie, hogy biztosak legyenek benne a szervezők, senki sem hullik ki amiatt, mert fizikailag nem bírja, és így középpontba kerülhet a mentális terhelés – mondta portálunknak Benkovics Péter, hozzátéve, hogy futás, húzódzkodás és fekvőtámasz is részét képezte a felmérésnek. – Az elmúlt években erősportokkal foglalkoztam, tehát nekem az állóképességemet kellett fejlesztenem.

Az egész verseny úgy van kitalálva, hogy minél előbb jelentkezzen a feladás vágya, mert fáj a lábunk, fáj mindenünk, és a kérdés, mit választunk, amikor van egy út, amit helyesnek tartunk, de van egy könnyebb is. Ez az egész Agogé legnagyobb pozitívuma, megtanít mindenkit arra, hogyan küzdjön meg a saját életében tapasztalható nehézségekkel.

A könyvem alapvetően beszámoló hatvan óra küzdelemről, miként harcolunk meg az élet támasztotta kihívásokkal, amelyek alapvetően határozzák meg az ember boldogságát, vagyis foglalkozni kell velük, képeznünk magunkat, mert a problémák úgyis elérnek.”

Benkovics emlékei szerint nagyjából hatvanan indultak, közülük 15-en adták fel, vagyis meglepően sokan végigcsinálták, de nyilván ezért is kellett az előszűrés. Úgy véli, nagy előnyt jelentett, ha valaki nem először állt rajthoz, mert nála már 24 óránál eljött az a pillanat, hogy azt érezte, képtelenség végigcsinálni, aztán 30 óránál ismét, tehát folyamatos volt a kísértés.

Ahogy tapasztalta, akik eleve otthon vannak az ultrasportokban, jobban bírták, mert bár erőre is szükség volt a feladatok teljesítéséhez, alapvetően az állóképesség számított az Agogén. Beszélgetőpartnerünk lába december 11-én súlyosan megsérült terepfutás közben (a katasztrófavédelem mentette ki az erdőből), de addig, vagyis a versenyt követő egy évben az ultrasportok irányába fordult, példának okáért indult 50 kilométeres futáson, ám most visszavonulót kellett fújnia.

Mint elmondta, a sport egész életében meghatározó volt, 10–16 éves korában közép- és hosszútávfutóként próbálkozott, aztán foglalkozott erősportokkal, teniszezett, karatézott, sőt, még vízihokizott is két évig. Azt már gyermekkora atlétikai edzésein megtanulta, miként kell küzdeni és hogy nem szabad feladni. A sport szerinte arra való, hogy jobbá váljunk, nem önmagáért kell űzni, hanem arra használni, hogy nagyobb célokra törjünk.

Benkovics Péter a Spartan Agogéval végérvényesen leküzdötte a gyermekkori démonjait, vagyis a magasztos cél ebben az esetben is megvalósult.

„Egy folyamat záróakkordja volt, a pont az i-re, a gyermekkori traumákból történő gyógyulási procedúra koronája – szögezte le az életmód-tanácsadó. – Az ember indulhat hátizsákkal, ami megnehezítheti, de nem determinálja a sorsát, a saját döntésem, hogy más utat is bejárok.

Az Agogét végig akartam csinálni, vitt előre a lábam, kúsztam-másztam tovább. A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy hazudnak, akik azt mondják, nem lehet másképp, nem lehet változtatni. Magyarországon rengetegen éltek, élnek diszfunkcionális családban, másoknak is szükségük van bátorításra.

Így, hogy lezárult a trauma, másképp tekintek a múltamra, a gyerekkorom legnehezebb éveire, nagyon sok szép élmény visszatért, pont azért, mert nem félek, elfogadom, hogy az is a részem, és nagyon hálás vagyok, hogy megvolt a szabadságom a változtatásra.”

Arra is kíváncsiak voltunk, mit szólt a kétgyermekes apuka, Benkovics Péter családja, amikor elmesélte, mibe vág bele. Nos, véleménye szerint nem kereste direkt a veszélyt, mérlegre tette azt is, hogy családapaként nagy felelőssége van, de úgy érezte, abban tud a legtöbbet segíteni a gyermekeinek, ha megmutatja, hogyan kell megküzdeni a problémákkal. Nem szabad visszariadni a kockázattól, mert ezáltal jobb apa lesz és jobb példával szolgálhat.

„Noha nagyon nagy terhelést kaptunk, folyamatos orvosi ellenőrzés alatt álltunk, nem volt olyan érzésünk, hogy extrém veszélyes a helyzet, amelyben vagyunk – hangsúlyozta Benkovics. – Amikor öt-tíz méter magasról teljes felszerelésben a tengerbe ugrunk, nehéz úgy érkezni, hogy nagyobb bajunk legyen, ráadásul búvárruhában várt minket egy vízimentő, ha mégis gond lenne. A versenynek óriási jelentősége volt a személyiségfejlődésemben, és ezt megértette a családom is. Csak azt sajnáltam, hogy a feleségem sem aludt abban a hatvan órában, amikor én küzdöttem, és itthon megígértem, hogy nem fogok minden évben ilyesmit csinálni. A belső iránytűm azt mondta, szükségem van az Agogéra, teljesítettem, és hálás vagyok érte a családomnak.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.