Heroikus győzelem törött orral

Az egészségügyben dolgozó Katie Asmuth megkapta a Covid–19 elleni kétadagnyi vakcinát, elutazott Kaliforniából Texasba egy száz kilométeres ultraversenyre, bukott a viadal kétharmadánál, mégis ő nyert.

Gyakran előfordul, hogy futás közben valaki kificamítja a bokáját, elesik, és alaposan megüti a térdét, aztán vagy tudja folytatni a versenyzést, vagy feladja a küzdelmet.

A Hoka One One Bandera 100K elnevezésű texasi ultra-terepviadalon szombaton nem ez történt, ahogy arról a Canadian Trail Running nevű portál beszámolt. Katie Asmuth olyan szerencsétlenül bukott, hogy eltört az orra, csorgott belőle a vér, ám gyors segítséget kapott, továbbment, majd meg is nyerte a versenyt! A szerencsétlen baleset pillanatában még nagyjából a táv egyharmada várt rá.

Ahelyett, hogy a földre rogyott volna, és hagyja az egészet a fenébe, ő inkább felnevetett saját ügyetlenségén, tampont kért az orrába, hogy csillapítsa a vérzést, aztán lenyomta a még rá váró 35 kilométert.

A kétgyermekes édesanya, aki egészségügyi dolgozóként keresi a kenyerét, 9 óra és 25 perc alatt teljesítette a viadalt, s tíz percet vert a második helyezettre – szóval, nemcsak hogy nem fejezte be a futamot azonnal, simán meg is nyerte.

„Nem ez volt a legpompásabb vagy legelegánsabb verseny, de megcsináltuk – írta ki Instagram-oldalára Asmuth, majd egy másik bejegyzésben a pályáról is ejtett néhány szót. – A Bandera bizonyos részei extra sziklásak és technikásak, ami szerencsétlen, egyben emlékezetes utamhoz és bukásomhoz vezetett.”

Pozitívum a bajban, hogy éppen egy frissítőállomáson történt a baleset. Ahogy fogalmazott, az éljenzést és a tehénharangok békés monotóniáját a csend váltotta fel – először mindenki ledöbbent a történtek miatt, de hamar ott termett egy önkéntes a fentebb említett tamponnal.

Asmuth azt mondta magának, nincs nyafogás, gyengélkedés vagy nyápickodás – vagyis a verseny mottóját tette magáévá, amikor fájdalmak közepette lenyomta a táv hátralévő részét.

Egyébként Katie Asmuth kis híján kihagyta ezt a száz kilométeres erőpróbát, amelyre még tavaly júniusban adta be a jelentkezését. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy el tud indulni, mert Kaliforniában, ahol él és úgy általában az Egyesült Államokban is magasak voltak a Covid–19 esetszámai. Ápolóorvosként eldöntötte, csak akkor utazik el a versenyre, ha addig a vakcina mindkét adagját megkapja, s ez csodák csodájára így is történt!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Katie Asmuth (@kt_runshappy) által megosztott bejegyzés

Sikerével hősünk megváltotta „arany jegyét” a nyugati államok idei százas versenyére, amelyet júniusban rendeznek.

„A kaland és az igazi munka csak most kezdődik” – jegyezte meg Asmuth.

A férfiversenyt sem akárki nyerte: Ryan Millernek 2:14:27-es maratoni egyéni csúcsa van, a legutóbbi két alkalommal részt vett az amerikai olimpiai válogatón is. Millernek ez volt élete első ultraterepversenye, két és félszer hosszabb volt a Bandera 100 K, mint bármilyen futó-megméretés, amelyen korábban részt vett. Ennek ellenére 8:10:08-as idővel ő ünnepelhetett a célba érkezés után.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Katie Asmuth (@kt_runshappy) által megosztott bejegyzés

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.