Korda Evelin: Könnyű verseny nem létezik!

Korda Evelin mindössze huszonöt éves, de a neve már meghatározó minden amatőr terep- vagy akadályfutó-versenyen, sőt újabban a triatlon felé is kacsingat.

„Gyerekkorom óta, amióta az eszemet tudom, aktívan sportolok, sok mindent kipróbáltam. Versenyszerűen úsztam, majd atletizáltam, később kézilabdáztam és kipróbáltam magam a kosárlabdában is – kezdi a történetét a Bécsben élő, gyógyszerészeti marketingesként dolgozó Korda Evelin, aki legújabban már a hazai és nemzetközi terepfutóversenyeken aratja sikereit. – Be kell vallanom, sohasem szerettem futni, egyszerűen nem értettem, mi benne az izgalmas. Aztán, úgy öt évvel ezelőtt lassan elkezdtem kapiskálni.”

2016 májusában vett részt élete első akadályfutó-versenyén Visegrádon, ami teljesen elbűvölte. Mint mondja, az első perctől kezdve imádta a futás/ügyesség/erőnlét kombinációját, és rögtön felcsillant a szeme, jól is akart teljesíteni, mert érezte magában a motivációt, így sikerült is a legjobb tíz közé küzdenie magát.

Pedig saját bevallása szerint nem készült a versenyre, sőt, fogalma sem volt, mi vár rá, de biztos volt benne, hogy képes lesz lefutni a rá váró hat-hét kilométert.

„Akkor azért már jártam futni egy ideje, miután felhagytam a kosár- és kézilabdával, futópadon is és terepen is szívesen edzettem, nyilván teljesen rendszertelenül, csak úgy bele a közepébe mentalitással, ami jólesett és lefárasztott – folytatta a Pécsről származó, de Sárospatakon nevelkedő amatőr futó, aki fiatal kora ellenére már rutinos versenyzőnek számít. – Könnyű verseny nem létezik, minden egyes rajtvonalhoz maximális elszántsággal állok oda. Vannak távok, amiket közel érzek magamhoz, ilyen például az egyik kedvenc versenyem, a Salomon Lindkogel Trail félmaratoni távja, amelyen tavaly októberben az első helyen értem célba.”

Az eddigi legnehezebb teljesítése a Schneeberg Trail (32 km, 2400 m d+) volt 2018 szeptemberében, mivel akkor még alig futott heti húsz-harminc kilométert. Oda még mindenképp szeretne visszatérni, mert úgy érzi, bőven hagyott magából a pályán. Az egyik legkedvesebb élménye pedig egy kutyás futóversenyhez köthető két évvel ezelőttről, ahol a női mezőnyben toronymagas diadalt arattak, és mindketten nagyon élvezték a közös futást. Az egyik legfrissebb élménye pedig élete első triatlonversenyéhez köthető.

„Tudni kell, hogy nincs spéci versenybringám, és úszni se járok közel tíz éve, így hatalmas élmény volt, hogy így is a harmadik helyen tudtam célba érni a korosztályomban – emlékezett vissza. – Nagyon elkapott a hév, úgyhogy még vannak triatlonos terveim is. Konkrét álomversenyem egyébként nincs, de az a legfőbb célom, hogy minél több országot fel tudjak fedezni a hobbimnak köszönhetően, nagyon szeretnék eljutni a Golden Trail Series egyik állomására.”

Ilyen tudatos célokkal és ennyi versenyzési tapasztalattal azt gondolnánk, hogy a fiatal sportoló nagyon határozottan áll a rajtvonalra, de saját bevallása szerint meglehetősen izgulós típus.

„Kicsit jobban izgulok mindig egy verseny előtt, mint kellene. Méregetem a versenytársakat, agyalok, ki lehet erősebb, ki lehet gyengébb. Próbálom magam lefoglalni, ami egyre jobban megy, de az ilyesfajta szokásokat nehéz leküzdeni.

Bizonyos szintig az izgalom pozitív hatású, de ebben még fejlődnöm kell, csakúgy, mint a tudatosabb táplálkozás terén. Sokat tanultam magamról az elmúlt években, már nagyjából kitapasztaltam, mi működik a legjobban, de sajnos még mindig hajlamos vagyok olyan ételeket fogyasztani, amiket nem biztos, hogy a verseny előtti napon kellene.”

Evelin munkája olyan, hogy nincs fix időbeosztása, így az edzéseit is eltérő időpontokban végzi. Elmondása szerint gyakran kedvetlenül indul el, de az edzés végére mindig feltöltődve, boldogan ér haza, és alapvetően az időbeosztása is sokkal precízebb lett a futás hatására.

„Sokszor érzem fáradtnak magam, sokat dolgozom, a munka mellett tanulok, így keveset alszom. De minden porcikám »tudja«, milyen jó érzés futás után hazamenni. Számtalanszor ez motivál, de az is szokott segíteni, ha épp nincs kedvem elindulni, hogy tudom, valaki vár rám, mert megbeszéltük a közös futást” – tette hozzá.

A baráti köre is kissé átalakult a futás hatására, de szerinte ez így van jól. Sok új barátot is köszönhet a futásnak, és azt is, hogy számtalan csodás helyre eljuthatott, ahová egyébként biztosan nem sikerült volna. Úgy látja, már jobban beosztja az idejét is és többet figyel magára, így összességében a versenyek nélkül is csak nyert ezzel az életformával.

Fiatal kora ellenére már a kudarcélményt is megtapasztalta

„Tavaly Orfűn a kétnapos Spartan race-en az első versenynapon megrogytam a huszonhárom kilométeres táv első felében. Úgy éreztem, elhagyott az erőm, semmi kedvem nem volt küzdeni. Önmagamhoz képest rettenetes időt mentem, és másnap sem javult a helyzet. Nem értettem, mi történt, sohasem éreztem magam ilyen gyengének. Igazi zöldfülű versenyzés volt, de sokat tanultam belőle. Nagyon szeretek versenyezni, erős versenyszellem hajt előre nap, mint nap a céljaim felé. Így ez a kudarc sem szegte a kedvem, sőt, erőt adott a folytatáshoz. Minden futásból, versenyből tanul az ember, és magával visz valamit emlékül. Lehet ez nehézség, öröm, fájdalom vagy épp egy boldog pillanat. Ezek mind hozzátartoznak egy futó életéhez.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.