Mag Erika már 2020-ra készül

Bár ez az év csökkentett üzemmódban telt, Mag Erika úgy véli, éppen erre volt szüksége, s immár újra edző irányítja a felkészülését 2020-ra.

Útkeresés. Bár az idén is teljesítette Mag Erika az Ultrabalatont, az ősszel pedig második lett a Vadlán Ultra Trailen, ez az év inkább útkereséssel telt.

„Alakul az előttem álló út – kezdte érdeklődésünkre Mag Erika. – Terveztem, hogy lefutom a Kört, de végül letettem róla, viszont augusztusban elkezdtem újra edzővel dolgozni. Szeretnék gyorsulni, ezért most a mennyiséget egy kicsit háttérbe szorítottuk, és rövidebb edzéseim vannak. Ebben az évben a versenyzés helyett a gyakorlások domináltak, és bevallom, élvezem is ezt a részt, miközben már a jövő évre fókuszálok.”

Hozzátette, a Kört azért is engedte el, mert úgy véli, csak akkor szabad nekivágni valaminek, ha arra igazán vágyik az ember, nála pedig a Spartathlon ez a verseny. A 108 kilométeres Vadlánra már tavaly is meghívást kapott, de akkor nem tudott rajthoz állni, az idén viszont teljesítette a távot, és jó élményekkel tért haza a viadalról.

A 2020-as tervei között ismét szerepel a Spartathlon, de az Ultrabalaton se maradhat ki, sőt szeretne valahol olyan eredményt elérni, amellyel automatikusan kvalifikálja magát a görögországi kultikus viadalra.

Hozzátette, az Ultrabalatonon ez nehezebbnek ígérkezik, míg a Korinthosz 160-on talán könnyebb teljesíteni a megfelelő szintidőt.

„A tavalyi Spartathlon után kiürült a szervezetem, azt éreztem, hogy lemerültem, az egészségem is megsínylette a 2018-as évet, így az ideit mindenképpen a feltöltődésre, az útkeresésre akartam szánni – folytatta Mag Erika. – A családi dolgaimmal is kellett foglalkoznom, így ezt az évet úgymond kivettem. Az egészségem most már rendben van, sokkal jobb a formám is, egyértelműen látszik, kellett ez az időszak. És az is sokat számít, hogy más típusú, sok résztávot és gyorsítást tartalmazó edzéseim vannak, a hosszú futásoktól besokalltam. Ebben az is szerepet játszik, hogy Jakus Béla személyében új edzőm van, még csak néhány hónapja dolgozunk együtt, de tetszik az irány, elégedett vagyok a közös munkával.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.