Minden, ami Csécsei csúcskísérletéhez kell

Talán nem is gondolná az ember, mennyi mindennel jár egy világcsúcskísérlet előkészítése. Csécsei Zoltán vasárnapi 12 és 24 órás futópados rekordpróbálkozása kapcsán kutakodtunk.

Csak egy futópad kell, zene meg frissítés – no és még megannyi más, az emberi erőforrást és az infrastruktúrát illetően egyaránt.

Kezdjük a futópaddal. Futófelülete 54 centi széles, nem szabad lelépni róla, amíg mozog a szalag, különben érvénytelen lesz a világcsúcs, ahogy a padban sem szabad megkapaszkodni, és természetesen tilos külső segítséget igénybe venni. A kulacsokat természetesen kézbe lehet adni, s amikor például mosdóba kell menni, meg kell várni, hogy megálljon a futópad – akkor száll le róla Csécsei Zoltán, majd visszaszáll, és újraindul a számlálás. Egyébként a három évvel ezelőtti 12 órás rekordja során háromszor kellett leszállnia, és ezek a kihagyások összesen nem vettek igénybe két percet. Ami viszont szabad: megérinteni a kezelőfelületet és sebességet állítani, miközben a dőlésszög végig nulla.

A hiteles rekordhoz kisebb kamerarendszert kell kiépíteni. Egy kamera mutatja közelről a futót, egy másik teljes életnagyságban, megfelelő oldaltávolsággal, hogy látszódjon, a pad és az ember sem kapcsolódik semmihez, nincs segítség, míg egy harmadik kamerának a pad kijelzőjét kell végig vennie

A futópadnak természetesen tanúsítvánnyal kell rendelkeznie, hogy egységnyi idő alatt tényleg annyit fordul a szalag, amit a kijelző mutat.

A futás közben beszélgetni, zenét hallgatni lehet, ahogy táplálkozni is, a frissítőket a segítők adják oda Csécsei Zoltánnak, aki 47 csomagot készít a rekordkísérletre, és félóránként frissít a futás során. A csomagok különböző porokat, géleket tartalmaznak, BCAA-, elektrolit- vagy például koffeinkapszulát, ami az ébrenlétben segít. Bár a futópados világrekord az atlétikai szövetség által el nem ismert csúcs, Csécsei Zoltánt válogatott sportolóként bármikor ellenőrizhetik, ezért is egyértelmű, doppinglistás készítmény semmiképpen sem szerepelhet az elfogyasztott frissítők között.

Ahogyan említettük, a futás közben tévét nézni, zenét hallgatni lehet, Csécsei Zoltán például külön lejátszási listát állít össze a 24 órára, hogy ha szeretne zenét hallgatni, legyen rá lehetősége. Mint megtudtuk tőle, a pillanatnyi hangulat dönt a zenei stílusról, de főként rapet szokott hallgatni.

A futás során a futópadon keresztül rengeteg információt vetítenek ki. Aki követi a rekordkísérletet, az láthatja a pulzusszámot, a sebességet, a megtett távolságot, a lépéstávolságot, a talajérintési időt, sőt Csécsei Zoltán és csapata azon is gondolkozik, hogy valamilyen módon a neki küldött üzenetek is eljussanak hozzá.

A vasárnap 18 órakor kezdődő rekordkísérlet során a mellette lévő két futópadon is futni fognak, Csécsei Zoltán elmondta, jobban érzi magát, ha nem „egyedül” kell szednie a lábát, így közeli ismerősök, barátok segítik őt a – reméljük – sikeres csúcsdöntésben!

Itt meg mi készül?

Közzétette: Zoltán Csécsei – 2020. január 14., kedd

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.