Öt érdekesség az Ultra Tisza-tóról

Pénteken a versenyközpont kinyitásával és az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is elkezdődik az idei Ultra Tisza-tó, majd szombaton és vasárnap jön az érdemi rész: az egyéni és csapatversenyek, valamint a bringatúra.

A hétvégi UTT kapcsán Zelcsényi Miklós főszervezővel összegyűjtöttük a 2020-as verseny öt legfőbb érdekességét.

KIBŐVÍTETT VERSENYPÁLYA
Az idén 111 kilométerről 126 kilométerre nőtt a versenytáv, amelynek vége a két hete átadott Tisza-híd és kerékpárút lesz. A versenyzőknek természetesen nemcsak a távval, hanem a nagy hőséggel is meg kell majd birkózniuk. Ahogy Zelcsényi Miklós is hangsúlyozta, a versenyközpontban felállított sátorban is akkora a hőség, hogy szinte lehetetlen öt percnél tovább megmaradni benne.

A célban 3500 üveg Varga bor, ugyanennyi alkoholmentes sör, illetve zsíros kenyér várja a befutókat.

NEVES INDULÓK
Összesen 3500-an állnak rajthoz, ebből háromszázan a két egyéni ultratáv valamelyikén indulnak, a többiek a csapatversenyen vagy a bringatúrán. Természetesen több híres futó is megméreti magát, így mások mellett ott lesz a címvédő és pályacsúcstartó Csécsei Zoltán, az Ultrabalaton eddigi egyetlen abszolút női győztese, Lubics Szilvia, Bede Szabolcs, valamint – ahogyan már írtunk róla – Roskovics Miklós is rajthoz áll.

KÉT EGYÉNI TÁV
A fő táv és a bringatúra mellett először hirdették meg a 65 km-es távot is. Ennek egyszerű és praktikus oka van: a szervezők tapasztalata szerint az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, akik a maratoni lefutása után az ultratávon is kipróbálnák magukat. A tavalyi Ultrabalatonon ezer fölött volt azok száma, akik ultratávot teljesítettek.

„A százhuszonhat kilométer elsőre még túl combos lenne, de a hatvanöt kilométer jó belépő lehet az ultrafutás világába, ezért is hoztuk létre ezt a távot” – mondta Zelcsényi Miklós.

ENGEDÉLYEK MEGSZERZÉSE
Ez lesz a járványhelyzet utáni időszak első nagyobb hazai versenye, és bár a többség azt gondolná, ezúttal jóval nehezebb volt az engedélyek megszerzése, nem ez a helyzet. A június 16-án kiadott Magyar Közlöny alapján az összes addigi rendeletet törölték, így nem volt szükség különleges engedélyek beszerzésére, minden ugyanúgy zajlott, ahogyan az eddigi három évben. Ami persze nem azt jelenti, hogy a járványveszély ne lenne hatással a versenyre.

KÜLÖNLEGES INTÉZKEDÉSEK
Akárcsak a közértekben és a bevásárlóközpontokban, az öt kilométerenként elhelyezett frissítőállomásokon és a versenyközpontban is mindenki maszkban lesz, és elsősorban a járványveszély indokolta azt is, hogy az idén először kétnapos lesz a verseny. Azt talán említenünk sem kell, hogy a frissítőállomásokon lesz lehetőség kézfertőtlenítésre, viszont a fertőzésveszély miatt szivacsos frissítés ezúttal nem lesz. A szervezők a 65 év feletti indulóknak azt javasolták, hogy lépjenek vissza, ebben az esetben a teljes nevezési díjat visszafizették nekik.

Mi lesz az Ultrabalatonnal?

Az Ultra Tisza-tó kapcsán adva van a kérdés: vajon mi lesz az idei Ultrabalaton sorsa? Sokan félnek a második hullámtól, de vajon mennyire veszélyezteti ez a népszerű balatoni versenyt.
„Nincs jelenleg olyan ember a világon, aki meg tudja mondani, lesz-e második hullám, és ha igen, mikor – mondta Zelcsényi Miklós. – Ami biztos, mi úgy tervezzük, hogy októberben megrendezzük a versenyt, de ez nem garancia semmire. Senki sem tudja, mi változik egy vagy két hónap múlva, így lehetetlen előre felkészülni rá.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.