Péter Attila, a versenyek hangja

Péter Attilát szinte valamennyi, a szabadidősportban érintett programszervező, klubvezető, esetleg rutinosabb versenyző ismeri, mivel békeidőben éves szinten csaknem száz esemény házigazdája.

Péter Attila kapcsolata a sporttal csaknem negyven éve tart, 1984-ben testnevelő tanárként végzett Pécsen, illetve tizenöt éven keresztül tájékozódási futó volt, a juniorok között válogatott kerettagságig jutott, majd edzőként is dolgozott. Kétszeres Ironman, s a szakmában a triatlon magyar hangjának nevezték el, időközben pedig a futás magyar hangja „rangot” is megkapta.

„Több mint harminc éve a kaposvári Deseda triatlonversenyen megkértek, hogy vezessem le az eseményt – kezdte Péter Attila, kétdiplomás edző, a Somogy Megyei Diáksport Tanács korábbi titkára. – Magyarországon először történt meg, hogy triatlonversenyt élőben közvetítsenek a helyszínen, ráadásul a helyi strandon a hangosbemondó mikrofonba beszéltem az egész verseny alatt. Tisztában voltam vele, hogy a triatlon nem éppen nézőbarát, mert az úszó elmerül a tóban, majd a táv végén visszatér, felül a bringára, és elteker, megint eltűnik szem elől. Viszont olyan jó hangulatot sikerült teremtenem, hogy a strandolók is összegyűltek megnézni a versenyt. Mivel híre ment, később Baján, Balassagyarmaton és Tiszaújvárosban is felkértek szpíkernek.”     

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda jelenlegi ügyvezető-versenyigazgatója ebben az időszakban a Magyar Triatlonszövetség alelnöke volt, így a versenyekről ismerte Péter Attilát, s megkérte, hogy az egyre szaporodó futóversenyeknek is legyen házigazdája.

„A futás mellett az elmúlt évtizedekben voltam műsorvezető úszó és vízilabda Európa-bajnokságon, öttusa-világbajnokságon, különböző világkupákon, a Tour de Hongrie-n és a Balaton-átúszáson is.

Számtalan sportág szabályrendszerét, időeredményeit ismerem, szóval ha most azonnal a kezembe nyomnak egy mikrofont, folyamatosan tudnám mondani.”     

A teljes cikket elolvashatja a már megjelent Futás 2021 kiadványban, amelyben egyéb érdekességeket is talál a futásról. Kapható az újságos standokon.

Természetesen a futóversenyeken is feltalálja magát, pedig mondjuk a Vivicittá egész hétvégés esemény.

„Az ilyen versenyek nem csupán a hosszúságuk miatt megterhelők, hanem a különböző feladatok precíz és pontos elvégzése miatt is. Elsődleges feladatom a rendezvény bemutatása, illetve a versenyzők folyamatos tájékoztatása. Egy reggeli rádióműsorban is félóránként megismétlik a híreket, az időjárás-jelentést vagy a közlekedési információt, mert a műsor alatt rengeteg új hallgató kapcsolódhat be az adásba. Futóversenyeknél hasonló a helyzet, egy egész napos eseményre folyamatosan érkeznek a résztvevők, iskolai csoportok, egyéniben vagy váltóban indulók, külön a gyaloglók, és még sorolhatnám. Őket mind-mind tájékoztatnom kell a kezdési időpontokról, a bemelegítés helyszínéről, az öltözők és mosdók helyéről, a nevezési és információs pult elhelyezkedéséről. A rajt előtt két órával ezeket rendszeresen be kell mondanom.”     

Péter Attila magánvállalkozóként dolgozik a Budapest Sportiroda rendezvényein. Ezek mellett Kaposváron és Somogy megyében saját sporteseményeket is szervez, mint például a nagyatádi eXtremeMan, a Pécs–Kaposvár között megrendezett Rókaűzők váltóverseny, a Deseda triatlonverseny vagy a kaposvári Futófarsang.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.