Rossz lányok a tó körül futnak

Pink-fekete szerelés, napszemüveg, befutóérem és Velencei-tó – hölgyeknek, s ha mindez megvan, jöhet is az augusztusi Bad Girls Challenge, amelynek férfiakra vonatkozó változata is létezik.

Csajos és dögös – olvashatjuk a jellemzést Bad Girls Challenge oldalán, amely egy különleges kihívás, kizárólag lányoknak.

Az esemény egész augusztusban tart, a résztvevők szabadon választott időpontban futhatják vagy tekerhetik körbe a Velencei-tavat, a célba érkezést követően pedig pink-fekete szerelésben, személyesen vagy postán megkapott éremmel kell fotózkodni, majd feltölteni a megméretés oldalára. Így lesz érvényes a negyedik éve megtartott kihívás teljesítése.

„Hatalmas az érdeklődés, már közel nyolcszáz érmet postáztunk ki és folyamatosan jönnek még az érdeklődők – mondta Keserűné Rózsás Eszter, a futást szervező Red Hot Run Group vezetője. – A rózsaszín és a fekete szín a szívem csücske, és úgy vettük észre, bejön a hölgyeknek. Egy ütős kört akartunk, ahol megmozdulnak a lányok, az anyukák, a cél, hogy hagyják otthon a gondokat, szabaduljanak ki egy csajos, barátnős programra.”

A koronavírus-járvány persze a Red Hot Run Group terveit is átírta, a kalocsai rendezvényüket kénytelenek lefújni, és az sem véletlen, hogy a Velencei-tavat egyénileg lehet megkerülni, mert a korlátozások miatt erre a nyárra nem is szerveztek csoportos versenyeket.

 

Fotók: shutterstock

 

„Magam is futó vagyok több mint húsz éve, és az egész család életében fontos szerepe van a sportnak, az egyesületünk először csak jótékonysági futásokat szervezett, most pedig már komoly, ezer fő feletti rendezvényeink is vannak – folytatta Keserűné Rózsás Eszter. – Magunk tervezzük az érmeinket, az egyébként szívsebész férjem háromdimenziós tervei alapján készülnek, és úgy látjuk, nagyon bejön a résztvevőknek.”

A Bad Girls Challenge-nek egyébként van egy fiú változata is, ez a Nyári villám, amely szintén tókerülés, itt viszont nemcsak a Velencei-tó szerepel a listán, Magyarország bármelyik tavát meg lehet kerülni (Balaton, Fertő tó, Tisza-tó, Velencei-tó), és szintén a befutóérmes fotó megosztásával lehet lezárni a teljesítést.

Erre a megméretésre szintén augusztusban kerül sor, júniustól lehetett nevezni, de akinek úgy van lehetősége, később is körözhet.

„Az Ultrabalaton napján Balatonvilágoson tartjuk a Tettünk egy kört, együtt, veled, jólesett elnevezésű eseményünket, ahol egy öt-tíz kilométeres kört lehet tenni, azért is a rövidebb táv, hogy a kicsik is jöhessenek. Szeretnénk, hogy a családok ne plázákba menjenek, hanem együtt sportoljanak, s évek óta rendszeres nálunk, hogy megméretéseinket futva, bringázva, illetve túrázva is lehet teljesíteni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.