Csábi Bettina: veszély, kihívás, siker

A korábbi klasszis küzdősportoló a reggeli futást olyan természetesnek veszi, mint a fogmosást, s ha bizonyos feltételek adottak lennének, akár holnap is visszamenne a ringbe.

 

Az edzés és a sportos életmód továbbra is fontos önnek. Erre fordítja az energiái, erőforrásai nagy részét?
Nem, abszolút nem, nekem ez teljesen természetes – válaszolta Csábi Bettina, aki többek közt ökölvívásban volt korábban profi világbajnok. – Hétéves korom óta ezt csinálom, most negyvenkettő vagyok, nekem az a normális, hogy nem autóval, hanem biciklivel közlekedem. Ugyanígy a reggeli futás is olyan természetes, mint a fogmosás.

Az ultrafutás hogyan került a képbe?
Tizenhat éves voltam, amikor meghívtak egy száz kilométeres, akadályokkal megtűzdelt terepfutóversenyre, miután a hármas csapat egyik tagja kiesett és rám gondoltak. Az akkori edzettségi állapotomban felkészülés nélkül meg tudtam csinálni, nagyon erős voltam, noha a Vértesben kellett futni télen. Később, harmincöt évesen, három hónappal azelőtt, hogy teherbe estem volna a harmadik lányommal, szólt valaki, hogy lenne egy ultrafutó-verseny, és úgy döntöttem, kipróbálom, mire vagyok képes. Valamennyit edzettem rá, aztán a start előtt egy héttel derült ki, terhes vagyok… Megkérdeztem az orvost, mi legyen, hatórás verseny volt, azt mondta, menjek nyugodtan, garantálja, hogy nem lesz semmi bajom. Lubics Szilvi mögött harmadik lettem, 64.5 kilométert futottam, azóta sem sikerült ilyen sokat ennyi idő alatt. Azóta ahogy kedvem támad, évente egy-két versenyen elindulok.

A tavalyi Ultrabalatonon százhetven kilométernél mondta az orvos, ne menjek tovább, mert a terhelés miatt előjött a keresztallergiám, ami az edzettségi állapotomtól független – meg is halhattam volna, ha folytatom. Ez sajnos behatárolja a futásaimat.

Az idei Ultra Tisza-tó versenyen 13. lett, 126 kilométer teljesítése sem akármi. Milyen élmény volt?
Tavalyhoz képest könnyebb volt, akkor végig tűzött a nap, egyébként nyilván nehéz, felkészültem rá, amennyire lehetett, de a korlátozások megnehezítették a helyzetet. A gyerekeimnek is én vagyok az edzőjük, ők tizenkét évesen félmaratonira készülnek, ennek kiegészítéseként, nem a saját edzéstervem alapján futottam.

Mi jár ilyen hosszú távokon a fejében?
Ha megvan a feladat, amit meg kell csinálni, szépen felépítem saját magamat, hogy le tudom futni, igazából az UB sem rajtam múlt, hat hónappal előtte már tudtam, képes vagyok rá. Ha végiggyalogoltam volna a hátralévő távot, akkor is szintidőn belül érek be. A folyamatosan befektetett munkával felépíti magát az ember. Figyelek a tempóra, a pulzusra, hogy eleget igyak és egyek, percre pontosan, alaposan megtervezek mindent a táv első felében. Száz kilométer után már garantáltan elkezdek fáradni, ilyenkor beosztom a gyerekeimet: egy óra az egyikre, aztán a másikra és a harmadikra, a férjemre, majd jönnek a kutyáim, felidézem a közös élményeket.

Rövid ökölvívó-karrierje alatt az érdeklődés középpontjába került, folyamatosan láthattuk a mérkőzéseit a képernyőn. Nem hiányzik a rivaldafény?
Isten ments! Az emberek nagyon szerettek, ezzel a részével nem volt problémám, de az engem körülvevő felhajtást nem élveztem. Az újságírók azt várták, hogy mondjak valami érdekeset akkor is, ha nem igaz, de én erre nem voltam kapható, nem is szerepeltem a későbbiekben.

Fiatalon mondott búcsút a ringnek. Ezt ma is helyes döntésnek tartja?
Igen, hétéves koromtól kezdve naponta két edzésen vettem részt, akkor harmincéves voltam és gyereket akartam. Ha kapnék egy edzőt és három fix partnert, akár holnaptól visszamennék, mert szenvedélyesen imádom a küzdősportot, de ezt a részét a legnehezebb megoldani. Három gyerek mellett nem tudom megcsinálni, hogy elutazok valahová és ott vagy van edzőpartner, vagy nincs. Az életmódprogramom edzéseit a profi módszerekre építem rá, csak hétköznapi embereknek szólnak. Ezért is az a mottónk, hogy „Legyetek bajnokok a mindennapokban”, mert a család-hivatás-életmód háromszögben törekszünk a maximumra.

 

 

Mi volt a sikerei titka a küzdősportokban?
A gondolkodásmód. Bizonyos szintig el lehet jutni pusztán tehetségből vagy munkából is, magyar bajnoki cím felett a kettő kombinációjára van szükség. Edzéselméleti alapelv, hogy két sportágban nem lehet egyaránt világszínvonalon teljesíteni, nekem ökölvívásban, kiokusin karatéban, thai és kick bokszban, valamint kung-fuban is sikerült amatőr vagy profi világbajnoki címet szereznem.

Amikor a fekvenyomás a kondiedzéseim része volt, 53 kilogrammosan a nyolcvan kilóba nyomtam bele a széria végén, és a futásban sem vagyok annyira gyenge, tehát ebben nem hiszek.

Az edzéseken felépíti magát az ember, egyre több tudásra tesz szert, ha nincs elméleti képzés, az lemaradással jár. Az elméleti plusszal lehet kiküszöbölni az életkorból adódó hátrányokat.

Tehát olyan az erőállapota most is, mintha harmincéves lenne, vagy érzi a kort?
Nem érzem a kort, csak nem vagyok azon az edzettségi szinten, amin voltam. Most is edzek naponta kettőt, de más intenzitással. És főleg máson, a hivatásomon és a családomon van a hangsúly. A regeneráció lenne fontos, ez óriási hiányosság nálam a napi tíz óra munka mellett.

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.