Tiricz Irén ismét falja a kihívásokat

Három és fél hónapot kellett kihagynia sérülések miatt Tiricz Irénnek, akire két fontos verseny is vár az ősszel, s reméli, ezeken a lehető legjobb formában tud rajthoz állni.

Szeptemberben Európa-bajnokság, októberben pedig irány a Pireneusok – nem mondhatjuk, hogy nincsenek kihívások Tiricz Irén előtt, amivel nem is lenne semmi gond, csakhogy hosszú sérülésből tér vissza, s egyelőre nem tökéletes a formája.

„Gőzerővel próbálom összeszedni magam – mondta megkeresésünkre Tiricz Irén. – Nemrég volt egy kisebb versenyem, a Szavanna Trail, szóval visszatérőben vagyok, ami szükséges is, hiszen nagy terveim vannak az őszre. Szeptember első hetében következik a Skyrunning Európa-bajnokság Olaszországban, amely elég nagy kihívás, októberben pedig a Salomon jóvoltából indulhatok az Ultra Pireneun, amely egy kilencvenhat kilométeres terepfutóverseny. Szeptember már nagyon közel van, de igyekszem magam minél jobb állapotba hozni.”

Tiricz Irén megjegyezte, nincs szerencséje a világversenyekkel, hiszen eddig öt alkalommal kapott lehetőséget, hogy a piros-fehér-zöld színeket képviselje, de csak egyszer tudott élni vele – máskor vagy ki kellett állnia, vagy nem tudott elindulni.

„Először ülőideg-gyulladásom volt, rá sem tudtam állni a jobb lábamra, majd amikor rendbe jött, az első kocogás alkalmával elszakadt a bokaszalagom, így három és fél hónapot töltöttem futás nélkül – idézte fel a sérüléseket Tiricz Irén. – A versenyeket könnyen el tudtam engedni, azt viszont nagyon nehezen viseltem, amikor a mindennapokban is korlátozott a sérülés, például nem tudtam elmenni sétálni a gyerekekkel. Amikor már túrázhattam, és felgyalogolhattam egy-egy emelkedőre, jobb volt a helyzet. Abszurd, hogy két hónap pihenő után rögtön az első alkalommal megsérültem, de ez is jelezte, hogy pihennem kell.”

Tiricz Irén hozzátette, az orvosok először azt mondták, hogy csak augusztusban edzhet újra. Ehhez képest június utolsó hetében már futott, s nagyjából egy hónapja teljes értékű edzésmunkát végez, a következő héten pedig Szlovéniában lesz egy tesztversenye.

„Egyelőre nem gondolkozom helyezésben a két nagy versenyen, a tisztes helytállás a cél. Az egyik nagyon hosszú, ráadásul hatezer méter szintemelkedést tartalmaz, ilyenen még nem indultam.

Ami meg a Európa-bajnokságot illeti, abból kiindulva, hogy a tavalyi világbajnokságon huszonkettedik és huszonhatodik lettem, a legjobb húsz összejöhet, de meglátjuk, milyen formában leszek” – tette hozzá Tiricz Irén.

(Fotó: Tiricz Irén Facebook-oldala)

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.