Újabb futótámadás: üldözés és vádemelés

Tartja magát Ágoston Piró, akit néhány napja futás közben megtámadtak. Vádat emelnek az elkövető ellen, akivel találkozott is azóta. Visszament a helyszínre, és újra ott futott.

Ágoston Piró sok-sok futócikkel jelentkezett az elmúlt hónapokban honlapunkon. A Makai Viktória elleni támadás után arról beszélgetett a törvényszéki sajtószóvivővel, mi a teendő ilyen szörnyű helyzetben – senki sem gondolhatta, hogy egy évvel később őt is futás közben támadják meg. Szerencsére el tudott menekülni, de fontosnak tartja ő is, és fontosnak tartjuk mi is, hogy a történteket megismertessük a nagyobb nyilvánossággal. Piróval az interjút természetesen tegeződve írtuk meg.

Néhány nappal a történtek után hogy vagy?
Tudod, nem vagyok az a típus, aki a stresszhelyzetekben lesokkolódik – válaszolta Ágoston Piró, akit hétfőn támadott meg egy férfi, ám a futónőnek nagy lélekjelenléttel sikerült elmenekülnie. – Olyan ez, mint az egyetemen a vizsgaidőszak: csinálom a feladatomat, félreteszem a problémát, a stresszt, de amikor végeztem mindennel, leeresztek. Most viszont még zajlik a folyamat, hiszen beszélgetek veled, vádemelés történik, tehát még „benne vagyok”, ezért nem roppantam össze. Kívülről talán úgy tűnik, lazán viselem a történeteket, netán érzelmileg nem érint meg.

Így történt – a támadás utáni poszt

Ágoston Piró maga osztotta meg a nyilvánossággal a történeteket.

„Egy éve jött a hír, hogy Makai Vikit megtámadták, és súlyos sérüléseket szenvedett. Ma én is egy hasonló típusú támadás áldozata lettem, azzal a különbséggel, hogy sikerült elmenekülnöm, miután a támadóm lelökött a földre. Nem tudom, hogy min múlt. Minden egyes óvintézkedéssel tisztában vagyok, hiszen én írtam a cikket, én kérdeztem meg a rendőrség és a bíróság sajtószóvivőjét, hogy mit javasolnak a futóknak ebben az esetben. A szokásos futóútvonalamon futottam, ahol minden egyes szőlősgazdát ismerek, ha néha elmaradok, többen kérdeznek másnap, hol voltam a kutyámmal, miért nem mentem. Hazafele jövet egy soha nem látott ember jött szembe, az utcai ruhája már kirívó volt, hiszen itt munkások vannak vagy sportoló, kiránduló emberek. Két km múlva vettem észre, hogy kocog mögöttem. A 6:30-as tempómat 4:10-esre gyorsítottam, jobban nem mertem, mert tudtam, hogy még minimum három km a legrövidebb út hazáig. Egyszercsak utolért, és két kézzel belökött az út szélén a gazba. Ahogy estem, pattantam fel és üvöltöttem vele. 44 kg vagyok, az egyetlen esélyem, ha van esélyem, a hangerő és a meglepetés ereje. A telefonomat nem mertem elővenni, féltem, hogy szétesik a mozgásom, és hamarabb utolér, kicsavarja a kezemből, ahogy már csinálták is velem, tudom milyen, ha erőszakot alkalmaznak velem szemben, lökdösnek. Tudom, mennyi a mozgásterem, mi provokál, mi vált ki agressziót. Ahogy fellökött, pattantam fel, és üvöltöttem vele, hogy „HOGY MERÉSZELED? MIT AKARSZ???” Két kézzel nyúlt felém, üvöltöttem megint: MIT AKARSZ??? Tétován kétszer ismételte el, hogy „gyere velem, gyere velem”. Kikerültem nagyobb ívben, és rohantam tovább. Semmi mást nem mertem volna csinálni, csak menekülni. Odébb találkoztam egy autóssal, aki megadta a számát, és elállta az utat nekem, így hazafutottam, visszahívtam, és szóltunk a rendőrségnek. A jegyzőkönyvezés és a terepszemle este 6 után ért véget, közben hoztam-vittem a gyerekeimet, ahova kell. Most csak itt ülök, ürességet érzek, fásultságot, és örülök, hogy a gyerekeimnek olvashatok ma is esti mesét, és van anyukájuk.”

Miközben nyilván egyáltalán nem…
Nem bizony. Márkus Öcsivel beszéltem a támadás után, és mindketten arra jutottunk, feljelentést kell tenni, nyilvánosságra kell hozni a történteket, hogy mindenki tudja: nem lehet megtámadni, lökdösni futó nőket. A rendőrség elképesztően flottul tette a dolgát, pedig hasonló időben történt a gázrobbanás a városban, Szekszárdon.

Az interneten is posztoltam a történteket, meg is jelentek az áldozathibáztató kommentek, amilyeneket Makai Viktória is megkapott tavaly. Miért fut valaki erdőben, miért fut kutya nélkül, miért fut egyáltalán, nem ér ennyit a csinosság, hasonlók…

Követed a reakciókat?
Kevésbé, mert őszintén, nem hiszem, hogy ilyen kommentek olvasására lenne szükségem. Időm sincs rá, dolgozom, tanítok, a gyermekeimmel foglalkozom, élem az életemet.

Amikor megtámadtak, felrémlett benned a Makai Viktória elleni támadás?
Persze. Makai Viktória példaértékű futó a teljesítménye alapján is, az pedig egészen elismerésre méltó, ahogyan azt az esetet kezelte, kommunikálta, a nyilatkozatai nagy lelkierőre utaltak. Akkor én is körbejártam az esetet, végigfutott bennem minden. Amúgy nem használok paprika- vagy gázsprayt, mert egyszerűen képtelen vagyok egy másik emberi lényt megtámadni.

Még ilyenkor sem?!
Nem. Amikor a férfi fellökött, dühöt éreztem, de egyébként nem volt bennem harag, inkább enervált lettem, majd úrrá lett rajtam, hogy muszáj megoldani a helyzetet, ám nekem semmi kedvem az egészhez. Amikor túllendültem az enerváltságon, átgondoltam, mit kell csinálnom.

A támadóm nem készült rá az esetre, pillanatnyi ötlet volt tőle, sosem látott engem. Nem tervezte meg, nem mérte fel, hogy például civil ruhában futva meddig tud követni egy futót, talán nem is annyira intelligens.

Lehet készülni ezekre a helyzetekre?
Nehéz, mert futás közben nem arra gondolok, hogy melyik bokorból ugrik elő valaki, hogy megtámadjon. Gondolom, mindannyian azért futunk, hogy jól érezzük magunkat, ilyenkor elrendezzük a gondolatainkat, talán levezetjük a feszültséget, nem azon jár az agyunk, mi rossz történhet.

Nem az első, és talán nem is az utolsó volt az ellened elkövetett támadás: mit gondolsz, milyen hatással lehet ez a futókra?
Szeretném, ha semmiképpen sem bizonytalanodnának el. A rendőrség mellettem állt, gyorsan kivonultak, készségesek és hatékonyak voltak, mindez elképesztő nyugalmat adott. Amint a nyomozó megkapta az ügyet, felhívott, hogy szeretné, ha minél hamarabb vádemelés történne. Visszahívott a kapitányságra és túlórázott, pedig látszott, jó néhány órája dolgozik már. Fontosnak is tartom hangsúlyozni: a rendőrségre igazán lehet számítani.

Legyen intő jel mindenkinek, aki olyasmit forgat a fejében, hogy megtámad valakit: nem úszhatja meg. Elkapják és megbűnhődik érte.

Találkoztál azóta a támadóval?
Egyszer, a rendőrségen, előfordult, hogy egymás mellett vezettek el minket. Röhögcsélt, azt mondta: helló, hogy vagy? Azt hiszem, mindaddig viccnek fogja fel – ahogyan a hozzá hasonlók –, amíg el nem ítélik. Egyébként pókerarcot vettem fel, nem köszöntem vissza, hiszen nem gondolom, hogy kellett volna, és kértem a nyomozót, a reakcióit vegyék be a nyomozati anyagba.

Tavaly Makai Viktória arról beszélt, hogy nemcsak őt, a családját is érte a támadás, a szerettei is megszenvedték. A hozzátartozód hogyan reagáltak?
Teljesen mellém álltak és támogatnak. Nem omlottam össze, de azt hiszem, lesz olyan pillanat, amikor még jobban szükségem lesz a támogatásukra.

Nemrég arról posztoltál, hogy visszatértél a helyszínre. Miért mentél oda újra?
Öt éve átlagosan heti háromszor futok arra, nem hiszem, hogy azért, mert megtámadtak, elvehetnék tőlem a helyemet.

Teljesen természetes volt, hogy visszamegyek! Persze ideges voltam, jelentkeztek a fiziológiai tünetek, a futás előtt megvolt a stresszevés, majd remegtek a térdeim.

Viszont amikor ahhoz a ponthoz értem, ahonnan követni kezdett, megálltam és mindent lefényképeztem. Aztán lassan mentem, sokszor magam mögé néztem, és tudatosítottam magamban: nem követ senki. Ezt meg kellett tennem, nem lehetett csak elképzelni a helyzetet.

(nyitó képünk illusztráció)

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.