Itt a válasz mindenre a K2-ügyről

Suhajda Szilárd tavaly július 25-én mászta meg első magyarként a híres-hírhedt K2-t, mégis magyarázkodnia kellett itthon. Most részletes összefoglaló készült, amiben választ kapunk mindenre – már ha voltak egyáltalán kételyeink.

Suhajda Szilárd 2019. május 25-én állt a 8611 méter magas K2 csúcsán, első magyarként, ami hatalmas lépés volt a hazai hegymászás történetében, és természetesen az ő karrierjében is.

Hazatérése előtt egy csúcsvideót küldött haza, többek között a médiapartnernek, amit látva egy szűk csoport előbb megkérdőjelezte Suhajda csúcselérését, majd miután nem járt sikerrel, vitatni kezdte az oxigén nélküli megmászást.

Ennek alapjául a következőket hozták fel: a videón nem látszik jól a háttér, a szemüveg furcsán tükröződik, Suhajda Szilárd nem liheg eléggé a videó készítésekor, pedig 15 órás csúcsmeneten volt túl, extrém magasságban, az expedíció kommunikációja elégtelen volt, az egyik fotón ott van egy elhagyott oxigénpalack, és szerintük Suhajda nem örült eléggé a történelmi sikernek (…).

A vita rendkívül rossz színben tüntette fel a hazai hegymászóközösséget, és kellemetlenül sokáig elhúzódott.

A kételkedéssel önmagában semmi gond nincsen, de a vádlók személyesen sohasem keresték meg Suhajda Szilárdot, pedig könnyedén megtehették volna, a Csupasport is készített interjút vele, sőt, jómagam személyesen is beszéltem vele, többek között erről az ügyről is. Ugyanezt bárki megtehette volna, Szilárd mindenkinek felveszi telefont.

A mászó ugyan méltatlannak érezte a vádakat, később azonban minden bizonyítékot nyilvánossá tett, de a másik oldal azokba is belekötött. Beszéltek azokkal a mászókkal, akik aznap a hegyen voltak, és néha egymásnak is ellentmondó visszaemlékezéseiket tényként kezelték.

Megkeresték a német Eberhard Jurglaskit is, aki valódi szaktekintély a Karakorum nyolcezres mászásait illetően (ő tett pontot az 1987-es magyar Sisapangma-ügyre), de miután hitelesnek találta Suhajda Szilárd mászását, megkérdőjelezték az ő szakértelmét is. Ezen a ponton már követhetetlenné váltak a Suhajda elleni vádak és a mögötte húzódó szándék.

A hevesen induló vita egy idő után magától elült, de pont nem került a végére, mert a felek továbbra sem beszéltek egymással, bár erre Suhajda hajlandó lett volna, ha megkeresik, a másik fél azonban, nem tudni miért, kerülte a személyes találkozó lehetőségét.

Pintér László, az Mozgásvilág.hu szakújságírója, a tavalyi K2-expedíció médiapartnereként szeretett volna pontot tenni az ügy végére, ezért hónapok munkájával összeszedte a válaszokat valamennyi vádpontra, megkeresett szaktekintélyeket, beszélt szemtanúkkal, hogy minden kérdést tisztázzon.

Pintér tételesen cáfol is mindent, példákkal bizonyítva, mi az alapvető baj a vádakkal, erről részletesen ide kattintva olvashatnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.