A lakótelepről a világ tetejére

Három világbajnoki címet is nyert a BMX-flatlandes Kun Ádám, aki egy sátoraljaújhelyi kis közösségből indult, de szerencsés helyzetben volt, mert azzal foglalkozhatott, amit szeretett.

Mi kellett ahhoz, hogy harminchárom éves korára jóformán mindent elérjen, beleértve a három világbajnoki címet?

Elsősorban rengeteg munka és gyakorlás, illetve kreativitás – kezdte a 35 esztendős Kun Ádám. – Továbbá hinnem kellett abban, hogy jól működik, amit kitaláltam, és hogy az emberek szeretik és értékelik, amit csinálok.

Ehhez már elég korán megkapta a megfelelő segítséget.

Sarlósi Attilának és Pásztor Gábornak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy eddig eljutottam. Nyolcéves lehettem, amikor hozzánk is betört a mountain bike-őrület. Mindenki hegyikerékpárt akart venni, én viszont kitartottam a BMX mellett. Arról álmodoztam, milyen jó lenne trükköket csinálni. Óriási szerencsém volt, mert édesanyám szegről-végről ismerte Sarlósi Attilát, akinek egy nap bemutattak. Ő akkor már menő bringás volt. Emlékszem, felszállhattam a BMX-ére, és mehettem vele két kört. Bátorított, hogy járjak le közéjük, így aztán egyre több időt töltöttem velük. Ekkor eszméltem rá, mennyi mindent lehet csinálni egy BMX-kerékpárral.

 

 

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, egy sátoraljaújhelyi közösségből erednek a honi flatland gyökerei?

Egyáltalán nem. Mindhárman sátoraljaújhelyiek vagyunk, ahol mindenki mindenkit ismert. Amikor belecsöppentem ebbe az egészbe, Attila és Gábor már régóta jártak országos és világversenyekre. Akkoriban nagyon sokat segített nekik a város a versenyeztetésben.

Melyik volt az első emlékezetes versenye?

Az ezerkilencszázkilencvenkilences spanyolországi világbajnokság, amelyen tizenkét évesen vettem részt. Néhány hónappal a vébé előtt eltörtem a kezem, csuklómerevítővel kellett bringára ülnöm. Ez volt az első év, hogy az amatőrök között eltörölték a korosztály-besorolást, így aztán idősebbekkel kellett felvennem a küzdelmet. Ez persze egyáltalán nem vette el a kedvem, sőt! Ámulva néztem testközelből azokat a BMX-eseket, akiket VHS-kazettán ronggyá néztem. Arra sem emlékszem, hányadik lettem. Óriási élmény volt, ami elképesztő lökést adott a folytatáshoz.

 

 

A videókazettákon kívül még mi inspirálta?

A legelején csak a felvételek, amelyekből kevés volt. Évente mindössze egy új trükköt tanultunk meg, amelyet aztán a versenyeken villantottunk. Ma ez már másképpen működik, mindenki felteszi a trükkjeit a Facebookra és az Instagramra, így amire eljut egy versenyre, az ellenfelei tudják, mire számítsanak. Visszatérve a kérdésre, az adott erőt, hogy megtanuljunk egy-egy olyan mutatványt, amelyet a többiek nem ismernek. Az szerezte a legnagyobb meglepetést, aki a legtöbbet gyakorolt egy versenyre.

Nagy változás történt önnel, hiszen három évvel a kilencvenkilences vébé után, mindössze tizenöt évesen mesterben világbajnok lett az amatőrök között.

A spanyolországi világtorna után rengeteget gyakoroltam, sokan úgy vélték, az expert kategóriában megnyerem a következő évi vébét, amelyet végül nem tartottak meg. Időközben kategóriát váltottam, és a mesterek között indultam a kétezerkettes világbajnokságon. Ekkor – a többiekkel ellentétben – én már látványosan és pörgősen bringáztam, ennek köszönhettem a győzelmet.

Ezt követően nyolc évet kellett várnia, hogy újra világbajnokságot nyerjen, ezúttal kétezertízben a profik között. Mi történt ebben a hosszú időszakban?

Mivel más sportágakhoz hasonlóan a BMX-ben is óriási a szakadék az amatőrök és a profik között, idő kellett, hogy a hivatásosok között is megálljam a helyem. Elkezdtem nagyobb súlyt fektetni a kreativitásra, három évig kizárólag gyakoroltam, nem is indultam versenyeken. Kétezeröt és kétezertíz között a BMX-masters viadalokon – amelyek világbajnokságnak feleltek meg – három alkalommal is a dobogón végeztem a profik között. A nagy áttörés kétezerötben történt, amikor azokkal az amerikai bringásokkal álltam egy dobogón, akikre mind a mai napig felnézek. Ezután kétezertízben és három évvel később is megnyertem a vébét.

Melyik volt a legemlékezetesebb?

Mindháromra szívesen emlékszem vissza, de ahogyan említettem, a kétezerötös vébé volt az igazi áttörés, annak ellenére, hogy nem én nyertem meg.

Egyik tanítómestere, Sarlósi Attila mondta önről, hogy nemcsak a sok gyakorlásnak köszönheti a sikereit, hanem hogy versenycentrikus. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

A koromból adódóan valóban versenycentrikusabb voltam, mint ő, de egyáltalán nem tartom magam annak.

 

 

Ezt hallva adódik a kérdés, vajon minek tartotta a BMX-flatlandet: hivatásnak, szórakozásnak, netán életérzésnek?

Gyerekkoromban annyira megfertőzött az egész, hogy egyszerűen nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Akkor vált hivatássá, amikor a profik között a dobogón végeztem, előtte csak azt tartottam szem előtt, minél többet gyakoroljak, és odaérjek a legjobbak közé. Nagyon szeretem a flatlandet, elmondhatom magamról, hogy a hobbim a munkám is volt egyben.

Elégedett pályafutásával vagy van önben némi hiányérzet?

Ha azt nézem, honnan indultam, mindenféleképpen elégedett vagyok. Nem az Egyesült Államokban és Németországban sajátítottam el a BMX-tudást, hanem a sátoraljaújhelyi lakótelepen. Jócskán túlszárnyaltam, amiről gyerekkoromban álmodoztam, és mások sem gondolták volna, hogy eljutok idáig. Többször álltam dobogón világversenyen, és háromszor voltam világbajnok. Letettem a névjegyemet, ezért nem maradt bennem hiányérzet.

Fotó: Sevisual

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.