E-bringák munkába ingázóknak

Comfort, City és XC néven háromfajta ingázó e-kerékpárt dob piacra hamarosan a Charge. Sajnálatos, hogy egyelőre csak az Egyesült Államokban, ráadásul egyeseknek az ára is riasztó lehet.

Nemrég jelentette be a Charge, hogy hamarosan közvetlen forgalmazású, ingázásra alkalmas elektromos bringákkal lepi el az Egyesült Államok piacát. Ennek két okból is örülhetünk: nem kell megfizetnünk a kereskedelmi láncok által felszámított pluszköltséget, továbbá teszünk valami hasznosat is környezetünkért, hiszen az új e-bringák az autós ingázók dolgát könnyíthetik meg.

Ami nekünk, európaiaknak kevésbé jó hír, hogy az elektromos hajtású kétkerekűek egyelőre csak a tengerentúlon kaphatók. A Charge City és a Comfort átszámítva 473 000, a Charge XC pedig 726 000 forintba kerül.

 

 

Piaci szakértők szerint már ideje volt, hogy a cég előrukkoljon valamilyen figyelemre méltó termékkel, mert legutóbb 2018-ban hallottunk róla, amikor is nagyon ígéretesnek tűnő, acélból készült gravel és hegyikerékpárokat ígért az újdonságra éhező bringásoknak. Sajnos akkor egyik terméke sem került piacra. A cég nemrég szavát adta, hogy 2021-től kizárólag közvetlen forgalmazású, a jármű nélküli ingázást segítő e-bike-okat gyárt és juttat piacra.

Mindhárom modellt nagyon okosan szerelték fel, a sárvédő, a támasz, a csomagtartó és az integrált első és hátsó lámpa is rozsdamentes acélból készült. A kormány és a pedál is behajlítható, így a biciklik kis helyen is elférnek.

Jóllehet a motor némileg különbözik az egyes típusokon, egyetlen töltéssel 80 kilométert bír ki. Ahhoz, hogy a bringa kapacitása 80-100 százalékos legyen, 3-6 órát kell töltenünk a motort.

 

 

A Cannondale Treadwellhez hasonlóan a Charge modelljein is találunk guminyomás-kijelzőt, amelyet a szelep tetejére kell erősítenünk. Ha zölden világít, megfelelő a keréknyomás, ha pirosan, akkor nem. Még valami: kiszállítást követően kevesebb mint tíz perc alatt összeszerelhetjük a kerékpárt, ami azért jó, mert más gyártók termékeivel sokszor bizony bajlódnunk kell.

Charge Comfort

Négyszáztizennyolc wattórás akkumulátora 250 wattos Bafang-motort hajt meg, amelyet a bringa hátsó részén helyeztek el. Forgatónyomatéka 45 newtonméter. Feketében és fehérben kapható. Ha akarjuk, a testmagasságunkhoz alakíthatjuk a méretét, 150-től 180 centiméterig. A zökkenőmentes bringázást a hétsebességes Shimano Altus-váltó garantálja.

Charge City

Közelebbről megvizsgálva inkább tipikus hibridjárgánynak tűnik, és nem olyan magas, mint a Comfort. Motorja és akkumulátora ugyanaz, mint a Comforté, ám vele ellentétben kék és ezüst színben rendelhetjük meg. Két méretben gyártják: a kisebb 154-164, a nagyobb pedig 167-190 centiméteres testmagassághoz való. A gyártók a Cityre is hétsebességes Shimano Altus váltót tettek.

Charge XC

Jóval drágább, mint két „kistestvére”, formatervezése pedig a prémiumbringákét idézi. Az XC-t a Shimano nagy tiszteletnek örvendő, E5000-es mid-drive motorjával szerelték fel. Váltója nyolcsebességes, MT200-as tárcsafékje hidraulikus, gumiját pedig a Goodyear gyártja.

Fotók: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.