Kokó szívet rajzol a kerékpárjával

Kovács Kokó István sokakhoz hasonlóan az otthoni testmozgást kénytelen választani, de amíg megteheti, olykor kimozdul, hogy teljesen egyedül edzhessen. Most a csaknem nyolcvan kilométeres Pilis-szívre készül.

A biciklizők közül sokan tudják, hogyan kell szívet rajzolni kerékpárral – a térképre!

Ezt tervezem hétfőre.

Vasárnap negyven kilométert tekertem, hétfőn lesz erősebb az edzés – persze egyedül, távol mindenkitől.

Említettem: beosztjuk az edzést Katával, hiszen Zalánra is vigyáznunk kell. A nejem délelőtt futott egyet: tizenhatszor ötszáz méter, előtte bemelegítő, utána levezető futás – kiadós program volt az is.

De mint a legtöbb sportoló, mi is szenvedünk a konkrét cél nélküli állapottól: Kata két hete Belgrádban, egy hete Berlinben versenyzett volna, de az élet átírta a sportolók versenynaptárát is – mint ahogy mindenkiét, ez tudjuk jól.

A korábbi bejegyzésekben említettem a Zwiftet, amelyet egyre gyakrabban használok magam is, főleg miután a triatlonista olimpiai bajnok német Jan Frodeno is előfordul ebben a virtuális programban. Legutóbb Innsbruckban mehettem mögötte: százan-százötvenen kihasználtuk a világ minden táján – mindenki otthon, a kerékpárt a programhoz csatlakoztatva –, hogy Frodeno mögött tekerhetünk. Sajnos nem élőben történt, a technika kellett hozzá, mégis nagy élmény volt ez a megoldás is.

És a szív?

Nos, igen… Óbudáról Visegrád felé indulok, Kisoroszi felől megyek fel Dobogókőre, a pilismaróti templomot is érintve kell továbbhaladni, visszafelé Pilisszentlászló, Pilisszentkereszt, Budakalász az útvonal – ez a Pilis-szív, ha a megtett útvonalat visszanézzük a térképen az edzés után.

Gyönyörű, ugye?

Hetvenöt-nyolcvan kilométer, az úgynevezett mexikói rét a legmeredekebb, nagyon el lehet fáradni, ha ezt végigdarálja az ember. Mi azt mondjuk: a biciklista vízzel megy. Két kulacsot viszek magammal, az egyikben ISO van, a másikban víz, és nyugodtan kérdezzék meg, Óbuda és Visegrád között hol vannak kutak: ismerem talán az összeset, ahol újratölthető a kis flakonunk.

A tapasztalat az, hogy óránként egy kulaccsal meg kell innod, nyolcvan kilométernél három is simán elfogy, ezért is jó tudni, hol lehet vizet szerezni. És ez tiszta, finom víz, elmondhatatlanul jól tud esni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.