Mészkő, sör, vadászgépek, bringások

Szombaton újra jön az immár hagyományosnak nevezhető Mofém Underworld-kupa, amely során a kőbányai pincerendszerben tekerhetnek a bringások.

Kilenc éve, 2010-ben került sor az első Underworld-kupára, ami egyben azt is jelenti, hogy immár tizedik alkalommal rendezik meg a különleges viadalt. Fülöp Miklós főszervező segítségével összegyűjtöttünk hét érdekességet az augusztus 10-i verseny kapcsán.

PINCE. A verseny helyszíne a kőbányai pincerendszer, amely a látogatók elől le van zárva, és csak a kupa keretei között lehet ide lejutni. A pincerendszer nagyjából másfél évszázada alakult ki, innen termelték ki a mészköveket, amikor az 1834-es árvíz után újjáépítették Budapest épületeit, de a Lánchíd, az Operaház és a Parlament építéséhez is szállítottak innen köveket.

A pince változó belmagasságú, átlagban két, két és fél méter, a járatok pedig három–nyolc méter szélesek.

HÁBORÚ. Az alagútrendszerben állandóan 13-15 fok a hőmérséklet, ezért a Kőbányai Sörgyár telepét 1862-ben megvásárló Dreher Antal pinceként használta a bányát, itt tárolta a folyékony kenyeret, sőt a második világháború során a németek vadászgépeket szereltek össze a pincében, elrejtve a szövetségesek elől.

CYCLOCROSS. Noha az Underworld-kupa egy hegyikerékpáros-rendezvény, idén cyclocrossversenyt is rendeznek, szinkronban azzal a kezdeményezéssel, hogy világszerte egyre több mountainbike-versenyen jelenik meg a cyclocross, mint betétfutam. Egy téli szakágról van szó, amelynél a pálya gyakorlatilag „kikényszeríti”, hogy le kelljen szállni a bringáról futni meg ugrálni. S mivel a pálya vonalvezetése hajaz a cyclocrossra, így idén erre a fajta megméretésre is sor kerül.

FUTAMOK. Ahogy említettük, immár tizedik alkalommal kerül sor az Underworld-kupára, amely jól mutatja a verseny népszerűségét – összesen öt, egyenként egyórás futamot rendeznek a bringások számára. A pálya 2 kilométer hosszú, a Merkapt Sportközpont területén vezet végig, érintve természetesen a már említett pincerendszert.

MENŐ ÚJONC. Az idei versenyre nevezett az Európa-bajnok tereptriatlonos Poór Brigitta, aki először vesz részt ezen a viadalon. Brigitta júliusban megnyerte Ausztria legnagyobb hegyikerékpáros maratonját, a Salzkammergut Trophyt.

NAGY VISSZATÉRŐ. 2013 után tér vissza az Underworld-kupára Búr Zsolt, aki 2012-ben és 2013-ban is megnyerte a viadalt, most pedig fél évtizedes szünetet követően ismét rajthoz áll.

REKORDOK. Noha nem mindig a sebesség számít csak, hiszen a megfelelő taktika és technika is szükséges a győzelemhez, de érdemes megnézni az elmúlt tíz év legjobb köridőit. A nőknél Tache Marike az egyetlen, aki öt percen belül tudott körbeérni, ő 2016-ban 4:59 perc alatt teljesített egy kört. A férfiaknál tavalyról datálódik a rekord, akkor Palumby Zsombor 4:11 perc alatt repesztett körbe a pályán.

fotók: facebook

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nemcsak napozni lehet a parton, edzeni is
„Kellett a siker az önbizalmamnak”
Dobogókő-kör: tömör gyönyör
Kislányos testépítőből fitneszmodell
Törékeny kislányból a szkander királynője

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.