Világsztárral a szomszédban

A kerékpározás történetének legsikeresebb alakja, a belga Eddy Merckx a névadója a Fuschl am See körüli tömeg-kerékpárversenynek, ami a hétvégén fantasztikus hangulatban zajlott. És bárki részt vehet rajta – mi magunk is!

Odaföntről is lemosolyogtak.

Magyarországról indulva sokkolóan felhős, szürke, ocsmány időbe burkolózott Salzburg pénteken. Pedig mindenki tudhatja, ez a világ egyik legszebb vidéke: a képzelet csak úgy szökell egyik csúcsról a másikra, miközben az ember elszédül a forgástól és a látványtól. A méltóságteljes hegyek teteje minden reggel elbújik a ködfelhőkbe, aztán rosszabb napokon ott is maradnak, a jobbakon viszont a napfelkeltével és a hőmérséklet emelkedésével kibújnak és kristálytiszta pompájában vigyázzák a köztes völgyeket. A szombat jobb nap volt, a vasárnap pedig egyenesen tökéletes – miként az Eddy Merckx Classics is.

Mert hiszen ezért mentünk: a körítő eseményekkel kétnapos tömegkerékpáros rendezvényre, aminek minden idők legsikeresebb bringása, az ötszörös Tour de France-, ötszörös Giro d’Italia-, egyszeres Vuelta a Espana-győztes és háromszoros világbajnok Merckx a névadója. És fővédnöke. És rajtoltatója. Az éltetője.

A belga legenda júniusban volt 73 éves, imádja a vidéket, és a mostani versenyen is jelen volt. Vasárnap ő rajtoltatott, szombaton tekert a VIP-túrán, és már pénteken a helyszínen tartózkodott – merthogy túrázni indult. Csakis egyetérthetünk vele, hiszen ilyen gyönyörű a környék:

 

Mi is péntek hajnalban ültünk fel a vonatra, hogy öt-hat órányi békés suhanás után leszálljunk Salzburgban. Ekkor fogadott minket a szürkénél is szürkébb idő, plusz a meglepően pattogós esőzés, amitől hirtelen megugrott a páratartalom. De készen várt a megoldás, hiszen az úti cél még kicsit odébb, a Fuschlsee partján fekvő, pofonegyszerűen Fuschl am Seenek hívott település volt.

Ez az 1400 lelkes kisváros a központja az Eddy Merckx Classicsnek, nem mellesleg túra-, kerékpár- és főleg triatlonközpont: egyének és sportcsapatok is ellepik tavasztól őszig, temérdek edzőtábort szerveznek és tartanak itt, tucatnyi szálláshely sportcélokra specializálta magát. Ez azt jelenti, hogy bármilyen sporttevékenységet végezne a vendég, megteheti, méghozzá földön, vízen, levegőben!

 

Mi például canyoningtúrán vettünk részt péntek délután, ami nem békés hajózgatást takar, főleg nem kenuval, így akik figyelmetlenül olvasták a programot, meglepődtek, amikor kézbe kapták a neoprén kezeslábas úszóruhákat, a védősisakokat, majd bekötötték őket a biztonsági hevederekkel… Mert a canyoning, az bizony kanyontúra: tereptúra, sziklamászás, vízbe ugrás és úszás, esetünkben többnyire három-négy méteres, de a csúcson 9.5 méteres magasságból és 16-18 Celsius-fokos vízbe!

Hiába volt csak 1.2 kilométer a táv hossza, utunk eltartott majd’ három órán át – viszont gyermeki boldogsággal teltünk el, mert nem a harmincas irodai évek, hanem a boldog gyermekkor sajátja, amikor köveken mászva, sárban tapicskolva és bombákat ugrálva vigyorog az ember a mosolygó természetben.

Szombatra pedig fentről is lemosolyogtak ránk, hiszen verőfényes napsütés érkezett a hétvégére, így az Eddy Merckx részvételével rendezett VIP-tekerésre is. Ennek a 40 km-es túrának a célja az indulók boldogításán túl a figyelemfelhívás és pénzgyűjtés volt a Wings for Life nevű jótékonysági szervezetnek, amely a gerincsérültek gyógyításáért dolgozik.

Vasárnap jött aztán a fő műsorszám, a kerékpáros maraton, ami így fest:

 

Idén három távon, 63, 106 és 169 km-en lehetett nevezni, több kategóriában persze, hogy mindenki a neki megfelelő ideig és mezőnyben pedálozhasson. Az öt-hatszáz indulónak, köztük több honfitársunknak a rajtot maga Eddy Merckx lőtte el, pedig bal kézzel mankóra támaszkodott. Csípőműtét előtt áll ugyanis, de ez sem tartotta vissza a pénteki túrázástól és a szombati kerékpározástól, emellett pedig mindenki fotójához odaállt és amennyire csak bírta, mosolygott ő is.

 

Ez volt a 12. Classics az ő neve alatt, jövőre tehát a 13. következik – szerencsés lesz mindenki, aki jövő szeptemberben átgurul Salzburg vidékére, és részese lesz!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.