PIROS 85

P85: emelkedők, jövünk!

November 3-án kora reggel Csillaghegyről elrajtol Magyarország egyik legnépszerűbb terepversenye, a Piros 85. Cikkünkben végigjárjuk a P85 szakaszait.

Az ősz talán legnagyobb érdeklődéssel várt teljesítménytúrázó- és terepfutó-kihívása lesz a november 23-án Csillaghegyről rajtoló, majd 87.5 kilométer után Budaörsön célba érő Piros 85 versenye. A Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete által szervezett eseményről honlapunkon már több cikket is írtunk, megszólalt a verseny főszervezője, Kimmel Péter, a túrázás iránt rajongó kollégánk különleges versenytippeket adott mindazoknak, akik akár gyalogos „üzemmódban”, akár futva kísértik meg a nagy távot.

S ha már a táv…

A P85 nem csupán a hosszú, nyolcvanöt kilométerből áll, lehet indulni (túrázva) a 20, az 50 és a 65 kilométeres etapon is, ráadásul a félszáz kilométer megtételét két szakaszra bontva választhatjuk meg, ugyanis az 50A a csillaghegyi rajtból indulva a Kopár-csárdáig, míg az 50B Dobogókőtől a budaörsi célig vezet el.

E sorok írója a 2018-as versenyfelkészülése során – tapasztalatszerzésből és persze a rendkívül változatos terep, a gyönyörű helyszínek miatt is – szakaszonként végigfutotta már a P85-ös útvonalat, s néhány gondolat erről a kihívásról talán segít azoknak, akik majd először vágnak neki a nem mindennapi kalandot ígérő versenynek.

A fő kihívást – értelemszerűen – a táv, a szintemelkedés (összesen több mint 3000 méter) s a változatos terepviszonyok jelentik.

A csillaghegyi rajt első kilométere még aszfaltúton fut, ráadásul rögvest emelkedőn kell felkaptatni addig a szűk ösvényig, amely a piros jelzés „terepbejáratáig” vezet el. Az út első szakasza a Nagy-Kevélyre vezet fel, a rutinos terepfutók (és persze azok, akik az országos bajnokság keretein belül versenyeznek) itt nyilván tempósan haladnak majd, de a hobbifutók közül azok járnak jobban, akik kicsit spórolósabban kezdenek. Ha a versenyzőnek van futóórája, akkor ezen az első, rövid erdei és mezei vegyes terepen, majd pedig a gyönyörű, fantasztikus kilátással kecsegtető Nagy-Kevélyre felfelé vezető második meredeken érdemes kitapasztalnia, s versenyszintre „belőnie” a pulzusát, ezzel párhuzamosan a tempóját. S bár a P85-ön legendásan kitűnő a szervezés, a frissítés, de már itt, az első váltópont előtt is el lehet kezdeni a pontos időszakokra bontott, néhány kortyos ivást (futózsák, kulacs, víz, iso tehát jó, ha van az embernél), evést.

A Kevélyekre fel és az onnan lefelé vezető ösvények kapcsán érdemes (fejben) felkészülni arra is, hogy ezen a terepen a talaj meglehetősen köves, a kis sziklákon nemhogy a futás, hanem a tempós séta is odafigyelést kíván.

Akit nem zavar, jól teszi, ha profi futóbottal vág neki a versenynek, a P85 emelkedőin, lejtőin igencsak nagy hasznát veheti majd, igaz, hogy ezzel az eszközzel azért érdemes néhány terepfutás erejéig edzeni, mert ennek is megvan a technikája, hogy valóban segítse, ne pedig gátolja a futót, a túrázót a minél gyorsabb haladásban.

A Kevélyek utáni terep egészen Dömösig – a Csobánka utáni, Kiskovácsi feletti emelkedőket leszámítva – mondhatni, kellemesen futhatók (sétálhatók), kérdés persze, hogy az időjárás a verseny előtti napokban s a rajt pillanatában mennyire lesz kegyes a résztvevőkhöz, ugyanis ezen a szakaszon a sűrűbb, erdősebb részeken már fel lehet készülni arra is, hogy sár, míg a füves, tágasabb terepen a vizes fű nehezíti a haladást. Talán leírni is felesleges, de fontos a minőségi futócipő vagy túrabakancs, arról nem beszélve, hogy erre a hosszú útra mindenképpen érdemes váltás pólót, sportzoknit is vinni, mint ahogyan arra is érdemes gondolni, hogy a futómellénybe, hátizsákba, övtáskába pakolt holmikat eleve jól záró nejlonba csomagoljuk (remek megoldás a zárható uzsonnás zacskó, amely különféle méretekben ezer forint alatt beszerezhető például a népszerű svéd bútorboltban).

Az első igazán húzós, combizmot reccsentő szakasz a Dömös utáni lesz, amikor is Dobogókőre kell felkapaszkodni. Több rutinos terepfutóval is beszélgetve a legkegyesebb módszer talán az, hogy az ember megpróbál olyan tempót találni, amellyel több száz métert képes akár komótosabban is megtenni – és ez még a futásra is igaz –, a legjobb arra gondolni, hogy ez a lassú, de viszonylag takarékos hegymenet bőven kifizetődik a későbbiekben.

A P85-ön ugyanis nem csak az emelkedők miatt kell taktikusan futni, a lejtők is nagy erőpróbát jelentenek majd (gyakran szűk, köves terepen kell ereszkedni, s bár csábítóbb a lefelé futás, izommunkában gyakran duplaannyit kíván, mint amikor felfelé cammog az ember…). Dobogókő előtt a bölcs tempóra azért lesz szükség, mert bár a szintrajz e hatalmas hegypúp után barátságosabb emelkedőket sejtet, a valóságban lesznek még igencsak nehéz terepek. Ha valaki veszi a fáradtságot és részletesebben átnézi az útvonalat, illetve rápillant a verseny honlapján is megtalálható szintrajzra, akkor láthatja, hogy sűrűbben váltogatják majd egymást az emelkedős részek. Pilisszentkeresztnél rövid ideig ismét aszfaltra fut ki a piros jelzés (az erdei ösvények, túrautak után szokatlan lesz rálépni, s bármennyire is furcsa, de ez a kemény talaj percek alatt képes „szétszedni” a fáradt izomzatot), majd emlékeim szerint Pilisszántónál szintén a lábunk elé kell figyelni, ugyanis az első erdei szakaszon mélyebb, homokosabb volt talaj (nyáron), a verseny napján itt számíthatunk mély sárra.

A Kopár-csárdánál, azaz kicsivel több mint a versenytáv felénél szükség lesz némi mentális erőgyűjtésre, aki teheti, jól teszi, ha a szurkolókat, segítőket ide irányítja (amúgy szerintem túl sok ajnározásra nincs szükség, mert akkor az ember jobban sajnálja magát, de természetesen embere válogatja, kinek mennyi támogatásra lesz szüksége), a legendás étteremnél jobban lehet parkolni, illetve „sárga busszal” is el lehet jutni. Sokan itt lépnek majd be a késő délutáni, esti etapra, tehát ezen a szakaszponton annyit elvacakolhat az emberfia, ami a frissítéssel, a szerelésigazítással, biztatással telik, de azért azt sem árt figyelembe venni, hogy ide fut be az 50A verseny, vagyis némi nyüzsgésre van esély…

Hosszasan azért ne időzzenek itt sem, mert a verseny következő szakaszán szükség lesz a jól bemelegített izmokra: jön a Nagy-Szénás. Kemény emelkedő, itt-ott technikásabb tereppel, s ha valaki odafigyel majd a körülötte lévő világra, akkor észreveheti azt is, hogy az erdő talán itt mutatja a legváltozatosabb arcát. Az égbe törő óriások után a szárazabb talajt kedvelő fenyők jönnek, lesz mező, keskeny ösvény, szikla – és amire érdemes felkészülni: küzdeni kell majd a heggyel. Magam háromszor futottam meg ezt a szakaszt (egyszer a Pilisszentkereszt és Nagykovácsi közötti edzés, egyszer a Szénás-kör keretein belül, egyszer pedig időkényszer nélkül csak a szabadabb futás kedvéért), s bár így utólag is szégyellem magam emiatt, de mindannyiszor nagyon csúnyán beszéltem az előttem púposodó öreg heggyel…

Mondanám, hogy a Nagy-Szénás után már madárfüttyös, vidám út vár a résztvevőkre, de az talán azért sem lenne igaz, mert Nagykovácsinál már belefuthatunk a késő délutánba, kora estébe, s a Budai-hegyeket így, fejlámpa fénynél kell majd megfutni.

Bevallom, nincs tapasztalatom arról, milyen így tájékozódni, s gyanítom, sokan ezt a kalandot először élik majd át. Ismerve a Hárshegy és a János-hegy piros vonallal jelzett ösvényeit, abban biztos vagyok, hogy mentálisan jelent majd nagy kihívást ennek a szakasznak a teljesítése, s főleg az Erzsébet-kilátóig vezető néhány száz méter hosszú sziklás, lépcsős, alaposan kijárt, tehát itt-ott gödrös, gyökeres rész leküzdése kíván nagy odafigyelést. Szóval, nem lesz könnyű…

Mint ahogyan a verseny utolsó szakasza sem… Pedig az Erzsébet-kilátótól Makkosmáriáig a hétköznapi edzéseken amolyan örömfutás van, s kívánom is, a P85-ön is minél többen éljék meg ennek a szakasznak a kellemesebb oldalát, de… Fejben legyenek mindvégig erősek, mert az utolsó kilométerek is tartogatnak meglepetést. A budaörsi, azaz a cél előtti be-, pontosabban levezető szakasz igencsak technikás, köves, minisziklás terep, s több mint nyolcvan – vagy a rövidebb, ötvenes távot teljesítők esetében negyvenöt – kilométerrel a lábunkban ez a futás szinte biztos, hogy nem lesz mosolygós.

Ellenben a célba érés – fantasztikus érzés lesz, s bízzunk abban, hogy akik ezt a nem mindennapi, gyönyörű versenyt választották, azok közül november 3-án minél többen tudják majd szintidőn belül, azaz futva maximum tizenöt, túrázva huszonkét óra alatt teljesíteni a 87.5 kilométeres távot.

Hosszú, de örökké emlékezetes út lesz.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.