Heti aktuális: a Rátóti csikótojás nyomában

Először rendezik meg a terepfutóversenyt Gyulafirátóton három távon, de a félmaratoni váltóban is teljesíthető, s rendeznek gyermekfutamokat is. Egyéb fontosabb események a 46. hétről!

Túrázás

November 16., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 10 órai indulással Hajnalmadár-túra a Badacsonyban elnevezéssel lehet csatlakozni, s megismerkedni a tél legszebb hazai madarával a trópusi pillangóra emlékeztető hajnalmadárral. Indulás a korkováni parkolóból. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint.

 

Nordic walking

November 16., szombat – Solymár

Túra az őszi erdőben, nagyjából tizenegy kilométeren. Az eseményre egyedül, párban, barátokkal vagy családdal is részt lehet venni, botokkal vagy botok nélkül. Gyerekeknek azonban csak kilenc éves kor felett ajánlott. A túra időtartama 4-5 óra, úgy 274 méter szintemelkedéssel, amely közepes intenzitású gyaloglást jelent könnyű terepen, ivószünetekkel, tornával, pihenővel. A túrát ketten vezetik. Találkozó 8.45-kor Újpest-Városkapunál, a vasútállomás jegypénztáránál vagy 9.13-kor az ürömi állomáson, részvételi díj 2000 forint. A túra legalább hat fő jelentkezése esetén indul.

 

Futás

November 16., szombat – Gyulafirátót

Először rendezik meg a Rátóti Csikótojás Trail terepfutóversenyt, amelyen 5, 10.5 és 21 kilométeres távok közül lehet választani. Utóbbinál kétfős váltóban is lehet indulni. A gyermekfutam egy kilométeres, és 14 éves kor alatt két korosztályban, 8 éves korig, valamint 8–14 éves kor között várják a fiatalokat. Versenyközpont és egyben a rajt és cél helyszíne: Veszprém-Gyulafirátót, Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. Rajt 10 és 10.30 között, a gyermekfutam pedig 13 óra.

 

A korai sötétedés és a hűvös idő nem lehet akadály egy balatoni futóversenynél
Fotó: MTI/Varga György

 

Futás

November 16-17., szombat-vasárnap – Siófok

Már a 16. K&H Balaton maratoni és félmaratoni versenyt rendezik idén. A kétnapos eseményre számos távot és indulási időpontot adtak meg a szervezők, ezért érdemes felkeresni a futóversennyel foglalkozó weboldalt, amely rengeteg információval segíti az eligazodást.

 

Futás

November 17., vasárnap – Budapest

A Bátor Tábor jótékonysági körök futó, séta és kerékpáros sportesemény Budapesten teljesíthető futama a BSI Csepeli Futónagykövet szervezésében, a Kis-Duna-parton, a Kolonics György sétányon. Kerékpáros rajt 10, gyermekek rajtja 10.10, míg a felnőttek rajtja 10.30-kor. Időmérés nincs, 500 méteres gyerekfutam, 2000 méteres kocogó, valamint 5 és 10 kilométeres távok teljesíthetők futva és kerékpárral, sétával. Indulás a csepeli Daru-dombtól.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.