Heti aktuális: szombaton Balaton-átúszás

Tavaly sikerrel rendezték meg először a rövidebb, 2.6 kilométeres távon is az eseményt, de persze a hagyományos Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres táv maradt a fő szám.

Kerékpározás

Balaton-megkerülés egyénileg július 15. és 28. között. A díjazás egyedi balatoni bringás faérem, oklevél és csoki, amelyet a szervezők postáznak. Három táv (76, 140 vagy 220 kilométer) közül lehet választani, az igazolást egyénileg lehet mérni, rögzíteni bármely okoseszközzel és csatolni a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címre (név, cím, teljesítés dátuma). Részvételi díj 2500 forint, amely a postaköltséget is tartalmazza.

 

Úszás

Immár 39. alkalommal rendezik meg az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményét, a Lidl Balaton-átúszást. Július 31-én, szombaton a fő táv szokás szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométer, amely mellé a tavaly először megrendezett rövidebb távot kínálják a szervezők, vagyis a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda érkező 2.6 kilométeres fél távot.

 

Futás

Az idén már a 8. Generali Night Runt rendezik meg a kivilágított, éjszakai fővárosban, július 31-én, szombat estétől vasárnapra virradóra. Három táv (6, 9, 21 kilométer) közül lehet választani, de a félmaratoni váltóban is teljesíthető. A versenyközpontot ezúttal is a Várkert Bazárnál alakítják ki, de az útvonal az idén is érinti a Budai Várat, az alsó rakparton áthalad a Lánchíd alatt, és megcsodálható a kivilágított Parlament és a Margit híd is. Nevezni ezen a felületen lehet, minden egyéb információ a versenyről pedig itt érhető el.

 

Kajakozás

Evezés a Gemenci erdő árterében, a vízállástól függően. Július 31-én szombaton, illetve augusztus 1-jén vasárnap délelőtt és délután is lehet jelentkezni. A délelőtti program 9 órától nagyjából 13.30-ig, míg a délutáni 14 órától úgy 18.30-ig tart. Részvételi díj 9900 forint, de minden további információ (indulási hely, felszerelés, útleírás, stb.) ezen a felületen érhető el.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.