Heti aktuális: tavaszi Nagy Sportágválasztó

Az idén is a kőbányai Merkapt Sportközpontban rendezik a sportágakat tömörítő kétnapos eseményt, amelyen véradásra és orvosi vizsgálatokra is lesz lehetőség. Egyéb fontosabb események a 21. hétről!

Futás

Május 21., kedd – Budapest

Bizalomfutás bekötött szemmel a Margitszigeten. A Suhanj! Alapítvány szervezésében párokba rendeződve lehet futni és kipróbálni, milyen érzés látásunk nélkül teljesíteni egy távot. A könnyed kocogás során bárki kipróbálhatja, milyen érzés vezetni és vezetve lenni. Indulás 17.30-kor a Hajós Alfréd uszoda elől.

 

Kajakozás

Május 21., kedd – Budapest

Találkozás 17.30-kor Soroksáron a Molnár-szigetnél, majd 2–3 óra evezés a Duna-kiságban, illetve az M0-s híd alatti lagúnában. Naplemente után visszafelé már nagyon kell figyelni, mert beindulnak a hódok, esti alvóhelyükre sietnek a gémek.

 

SUP-ozás

Május 24., péntek – Budapest

Napfelkelte a Dunán, találkozás 4.30-kor (!) a Római-parton a Kossuth Lajos üdülőpart 21. szám előtt. Indulás 5 órakor, sodródás a vízen, közben megcsodálható a főváros a felkelő nap fényében. A Szabadság híd után, a Műegyetem rakpartnál ér véget a túra, amely legfeljebb háromórás. Részvételi díj 6000 forint, amely tartalmazza az oktatást, a felszerelést és a mentőmellényt. Saját deszkát használóknak csak 2000 forint, de akkor a mentőmellényt is magának kell biztosítania. Úszástudás kötelező!

 

Sportágválasztó

Május 24–25., péntek-szombat – Budapest

Több mint száz sportág, húszezer látogató, olimpiai, világ és Európa-bajnokok. Ez mind a Budapesti Nagy Sportágválasztó, amelyet 24. alkalommal rendeznek meg. A Merkapt Sportközpontban. (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a) két napon keresztül 9 és 17 óra között várják a látogatókat, a belépés ingyenes. Az eseményen a sportágak bajnokaival személyesen is találkozhatnak, s akár együtt is sportolhatnak.

 

Futás

Május 25., szombat – Sopron

Az idén is megrendezik a Lővérek futást, amelyen öt táv (400 méter, 1, 2, 4.8 vagy 10.4 km) közül lehet választani. A tavalyi Crossfutáshoz hasonlóan itt is lesz lehetőség egy hat kilométeres túratáv megtételére, amelyre a részvétel felnőtteknek 500, gyermekeknek 18 éves korig 200 forint. A túra 9.50-kor indul, a futószámok 10 és 11 óra között rajtolnak.

 

Túrázás

Május 25., szombat – Badacsony

Az idén már hatodik esztendeje, hogy egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület – ezúttal sárkányölő Szent György nyomában, indulás 10 órakor a Szent György-hegyre. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt 1000 forint. Jelentkezni a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

Futás

Május 25., szombat – Tihany

Tihanyi Félmaraton, amelyen a legendás Belső-tó-kör új útvonal lesz (egy három kilométeres távval), mert eddig a kezdő és lelkes futók nem kaptak lehetőséget az indulásra.

 

Kerékpározás

Május 25., szombat – Hegykő

Kerékpártúra: Fertő-tó kör és félkör, vagyis 117 és 60 kilométer megtételére lesz lehetőség. Indulás 9 órakor a Hegykő–Fertőrákos–Purbach–Illmitz–Fertőújlak–Hegykő útvonalon. A rövidebb távot választók Mörbisch és Illmitz között komppal kelhetnek át a tavon. A hosszabb útra vállalkozókat segíti négy frissítőpont, illetve néhány összeváró pont, vagyis a távot 25-30 kilométeres etapokban teljesíthetik.

 

Túrázás

Május 25., szombat – Ópusztaszer

Kirándulás az Európa legnagyobb sövénylabirintusának számító Csillagösvény Élményparkban. Találkozó Kistelek vasútállomáson 8.50-kor, onnan autóbusszal (250 forint) utazás az ópusztaszeri parkba, ahova a belépő 1800 forint. Utána a másik látványosság a Nemzeti Történeti Emlékpark, a belépő 2200 forint, amely tartalmazza a Feszty-körképet is. A program harmadik része egy 11.4 kilométeres túra az Alföldi Kéken Mindszent irányába.

 

Futás

Május 25., szombat – Szolnok

A Szolnoki Félmaratonin tavaly több mint 400 futó állt rajthoz, és az idén sem számítanak kevesebb indulóra, akik három (7, 14, 21 km) táv közül választva futhatják végig Szolnok belvárosának legszebb részeit. Rajt és cél a város főterén, a Kossuth téren, további fontos információ és nevezés a szolnokifelmaraton.hu weboldalon.

 

Kerékpározás

Május 25–26., szombat-vasárnap – Tiszafüred

A Tisza-tó vidékének felfedezése két nap alatt. Szombaton indulás 10 órakor a klasszikus Tisza-tó körre (Tiszafüred–Abádszalók–Kisköre–Poroszló–Tiszafüred), a táv 65 kilométer. Másnap 9 órától egy kevésbé ismert útvonal, az északi Tisza-tó kör (Tiszafüred–Egyek–komp–Tiszadorogma–Poroszló–Tiszafüred), a táv 45 kilométer.

 

Túrázás

Május 26., vasárnap – Piliscsév

A tervezett idei kilenc közös túra célja, hogy a Piliscsabai Természetjáró Egyesület által kiírt Pilisi vándorlás elnevezésű túramozgalmat minél többen teljesíthessék. Összesen 154 kilométer a terv, amelyben 29 pecsét megszerzése is szerepel. Ha valaki lemarad az első túráról, de szeretne csatlakozni, a pecsétigazoló füzetet magának kell beszereznie. A második túra útvonala: Piliscsév–Nagy-Kopasz–Klotild-liget. Találkozó a piliscsévi vasútállomáson 9.10 és 9.25 között, indulás 9.30-kor. Ingyenes, de regisztrációhoz kötött a részvétel. További vándorlások a nyárig: június 8. és 29.

 

Kajakozás

Május 26., vasárnap – Esztergom

A tavaszi Dunakanyar-túra második állomása. Indulás 10 órakor az esztergomi Prímás-szigetről, a Mária Valéria hídtól 200 méterre északi irányban. A Duna közepéről megcsodálható a Bazilika, pihenő Dömösön, majd evezés tovább Visegrád felé, a túra vége hozzávetőlegesen 17 órakor Visegrád-Szentgyörgypusztán lesz.

 

Túrázás

Május 26., vasárnap – Gyöngyöstarján

A túrára a résztvevők száma limitált, csak előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. Gyűjthető ásványok: achát, jáspis, opál, kalcedon, kalcit. Találkozás a gyöngyöstarjáni temetővel szembeni parkolóban 10 órakor. A túra 14 óráig tart, és minden időjárási körülmény között megtartják.

 

Kerékpározás

Május 26., vasárnap – Kerekegyháza

Kun kör mezőnyverseny, amelyre a szervezők több mint 150 nevezőre számítanak, akik 20, 48, 95 és 146 kilométeres távok közül választhatnak.

 

Kerékpározás

Május 26., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklitúrára lehet jelentkezni a skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyekre lehet tekerni, amelyek a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Szombat 11 órától a Mákszem és Gubó túra következik. A skanzen mesekönyvére épített túrán a családok végigjárhatják, milyen kalandos és varázslatos utat tett meg az eltévedt ikerpár. Megismerkedhetnek a mesekönyv emblematikus szereplőivel, Palikával, a vízimalom macskabaglyával, illetve a két pásztorkutyával, Mákossal és Gubával. A kerékpártúra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a skanzenbelépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

 

Kerékpározás

Május 26., vasárnap – Szentendre

Ebben a hónapban minden hétvégén más-más biciklitúrára lehet jelentkezni a skanzenben. A múzeum területén muzeológusok vezetésével olyan helyekre lehet tekerni, amelyek a mindennapi látogatók előtt rejtve maradnak. Vasárnap 11 órától a Gyermeknap alkalmából a szervezők meglepetéstúrával készülnek a fiataloknak. A kerékpártúra nagyjából másfél óra, maximális létszám 25 fő. Részvételi díj 500 forint, gyermekeknek 6 és 18 éves kor között 250 forint, továbbá a skanzenbelépőt is fizetni kell. Biciklibérlés korlátozott számban lehetőséges 600 forintért.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.