Cser Beatrix kerékpáron közelít a profikhoz

Ismét hallatott magáról Svédországban élő amatőr triatlonistánk, aki a dubai 70.3-as Ironmanen korosztályában a második helyet szerezte meg, pedig a verseny előtti hetekben sérülés miatt nem tudott futni.

Márciusban portálunkon is beszámoltunk a dubai Ironman 70.3-as versenyről, amelyet a női mezőnyben a sportág jelentős alakja, a sokszoros világbajnok svájci Daniela Ryf nyert meg. Mindössze hat perccel maradt le a kerékpározásban Cser Beatrix, aki szintén elindult. Svédországban élő amatőr triatlonistánk rendre remek eredményekkel rukkol ki korosztályában, s most is igazolta, hogy a biciklin ülve simán felveszi a tempót a legjobbakkal.

„Kerékpáron már megközelítem a profik szintjét, tizenhárom indulóból hatnál jobb eredményt értem el, hárommal körülbelül azonos időt tekertem – mondta megkeresésünkre Cser Beatrix. – Még úgyis büszke vagyok erre, hogy nem azt a wattot hajtottam, amit megbeszéltünk az edzőmmel. Ennek egyik oka, hogy sérülés miatt három hétig nem futottam, a verseny előtti két napon is csak tíz-tíz percet, vagyis tartalékolnom kellett. Másfelől így is nagyon jó, negyven kilométer per órás átlagtempó jött ki, ami egyre nőtt a cél felé, vagyis nem volt motivációm a nagyon magas wattot tekerni. Akár néhány perccel jobb időm is lehetett volna, de az edzőm, Plesz Botond szokta mondani, hogy a sebességgel exponenciálisan növekszik az ellenállás is, tehát nem biztos, hogy több watt annyival nagyobb sebességet hozott volna.”

 

 

Természetesen azt sem hallgatta el a sportoló, hogy az úszása és a futása nem volt ennyire kiemelkedő, tehát az összeredménye jócskán elmaradt a legjobbakétól, ám a korosztályában (noha nem érte még el az alsó korhatárt, miután naptári évet számolnak, a 45–49 esztendősök között indult 44 évesen, ) úgy is második lett, hogy azért ment Dubaiba, hogy jól érezze magát, kikapcsolódjon, és kedvére versenyezzen. Nem tűzött ki célként helyezést, azt sem tudta útközben, hányadik helyen áll, mégis kvalifikációt szerzett a 70.3-as világbajnokságra – csakhogy ez már korábban sikerült neki.

„Meg akartam törni az edzéseket, és szeretek versenyezni – tette hozzá Cser Beatrix. – Ráadásul nagyon jó bringapályán tekerhettünk, itt az aszfaltban tényleg benne van az anyag és a pénz, úgy gurul rajta a kerékpár, hogy igazi élmény vele menni. Ahhoz képest, hogy nem úsztam rendszeresen, a biciklizés mellett az úszásommal is meg voltam elégedve. A futásommal sem volt probléma, bár a fáradtság miatt nem ment teljesen úgy, ahogy szerettem volna. A férfimezőny jóval nagyobb volt a nőinél, ennek az is oka lehetett, hogy arab országban jártunk, de eleve kevesen indultak, mindenkinek nehéz volt szabadságot kivenni, elintézni a repülőjegyeket.”

Koppenhágában 24 órás teszttel léphetett be a repülőtérre, a gépen 48 órán belüli PCR-tesztet kellett bemutatnia, aztán már az Emírségekben a versenyszervezők biztosítottak ingyenes PCR-tesztlehetőséget. Visszafelé sem kapott beszállókártyát a gépre, amíg nem tesztelték a reptéren, tehát a koronavírus bonyolultabbá tette a jövés-menést.

 

 

„Dubai a sivatag közepén egy hetven kilométeres, tízmilliós város óriási felhőkarcolókkal, viszont nagyon tiszta, turistalátványosságokban gazdag hely, amely az európaiaknak is élhető, vagyis nagyon jól éreztem magam – mutatta be a verseny helyszínét Cser Beatrix. – Harmincöt Celsius-fokban futottunk, szóval nem fáztunk… Épp emiatt eredetileg február elején rendezték volna az eseményt, csak a járvány miatt halasztgatták, és hat héttel a végleges időpont előtt derült ki, hogy mikor lesz. A biztonsági előírásokat szigorúan vették, mindenhol kötelező volt a maszkhasználat. A vásárra, ahol a sportolók a kiállítók termékeit vehették meg, úgy lehetett bemenni, ha előtte megmérték a hőmérsékletedet, és az egész testedet lefújták fertőtlenítővel a kapunál.”

A következő hónapokról beszélgetőpartnerünk elárulta, májusban lett volna egy féltávú verseny, amelyen részt akart venni, de áttették őszre, akkorra viszont más elképzelései vannak. Júliusra két nevezése van, amelyik versenyt megtartják, azon indul el. A célja, hogy maximálisan felkészülve jót menjen, ott már nemcsak a „szórakozás”, hanem a jó teljesítmény is fókuszban lesz.

Szeptemberben aztán jön a féltávú világbajnokság az amerikai Utahban, St. George városában, ahol nehéz pálya vár a versenyzőkre – nem csupán a futás, hanem a kerékpározás is tartogat érdekességeket, szintkülönbséget. A helyezés attól függ, kik vesznek részt a viadalon, az időeredmény meg a terepviszonyoktól, éppen ezért nem látja értelmét az esélylatolgatásnak Cser Beatrix, aki október legelején Barcelonába készül, ahol már évek óta szeretne elindulni a helyi versenyen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.