Magyar siker Hawaii-on

Minden évben Hawaii-sziget (Big Island) egyik régiója, Kona ad otthont a triatlon-világbajnokságnak. Az idei versenyen hat magyar korosztályos amatőr versenyzőért szurkolhattak a sportág rajongói.

A magyar indulók közül Cser Beatrix érte el a legjobb eredményt a korosztályos amatőr versenyzők között. A Svédországban élő háromgyermekes családanya nem először vett részt a világbajnokságon, pedig mindössze néhány éve kezdett futni, felnőtt fejjel tanult meg úszni – viszont kitartásának és szorgalmának köszönhetően nemzetközi versenyeken éri el jobbnál jobb eredményeit.

„Április hetedikén a dél-afrikai versenyen kvalifikáltam magam a konai világbajnokságra. Az volt a célom, hogy minél korábban biztossá tegyem a részvételem, ezáltal hosszú időt tudjak a felkészülésre fordítani, hogy nagyon jó eredményt érhessek el. Ezt követően rövidebb pihenőt tartottam, majd sajnálatos módon a tavasz végén kiújult a makacs Achilles-sérülésem, amivel már négy éve is meg kellett operálni. Nagyon váratlanul ért, hiszen a 2015-ös műtét óta nem fájt a lábam egyszer sem, és most is egy könnyű, húszperces átmozgató futás közben kezdődött minden. Miután konzultáltunk az orvosommal, úgy döntöttem, hogy fel kell tárni a problémát, tehát május végén újabb műtét következett, és csaknem nyolchetes kihagyás után kezdtem el nagyon óvatosan – eleinte kerékpározással – edzeni.

Konáig a leghosszabb futásom mindössze kétórás volt, vagyis azt addigra teljesen elengedtem, hogy nagyon jó időt menjek.”

A szemészorvosként dolgozó sportoló akkor még nem gondolta, hogy nem is a sérülése és az operációt követő rehabilitáció akadályozza majd a felkészülését a hawaii világbajnokságra. Mindössze hat héttel a vb előtt ugyanis versenybalesetet szenvedett.

„Augusztus huszonötödikén, a dublini féltávú felkészülési versenyemen, a hatvannyolcadik kilométer környékén az előttem haladó férfi versenyző letért a pályáról, amiről tudni kell, hogy rendkívül sziklás, és a kerékpárját megdobta egy nagyobb kő. Versenytársam lerepült a bringájáról, amely megpattant az út melletti sziklán, és felpördült a levegőben, majd teljes erővel rám esett, miközben 52.6 kilométer per órával tekertem. Természetesen semmire sem emlékszem már a balesetből, az utolsó pillanat, ami megvan, hogy repül felém a srác kerékpárja. Ahogy eltalált, én azonnal lerepültem a bringámról, fejjel előre estem az aszfaltra, a bukósisakom ketté repedt. Gyakorlatilag ennek a speciális, MIPS technológiával készült sisaknak köszönhetem, hogy életben maradtam, és nem szenvedtem súlyosabb agysérülést. Szerencsére megúsztam az esést agyi bevérzésekkel, súlyos agyrázkódással, valamint a testem tele lett zúzódásokkal. A másnap reggeli viziten megkérdeztem az orvost, hogy mikor állhatok újra edzésbe, mivel nekem hat héttel később világbajnokságon kell indulnom, mire közölte velem: nyugodtan elfelejthetem, hogy én ebben az évben újra versenyezni tudok. Ennek ellenére ott álltam a rajtban múlt hétvégén, és 10 óra 28 perces idővel értem célba Konában. Mindössze másfél perccel maradtam le a dobogóról úgy, hogy lényegében a depózások során veszítettem el azt az időt.”

Plesz Botond tanítványa mindig minden versenyén maximális elszántsággal, a feladatára koncentrálva állt rajthoz, a történtek után azonban nemcsak az előtte álló versenyre gondolt, hanem arra is, mennyire hálás, hogy egyáltalán ott lehet.

„A baleset után szinte alig edzettem, nagyon sokat fájt a fejem, sokszor nem bírtam elviselni a hangokat, a fényt, csak feküdtem a sötét szobában. Kerékpárra először itt, Konán ültem már a kiutazást követően néhány nappal, előtte csak görgőn tekertem. Így tényleg nem volt rajtam semmiféle nyomás a versenyt illetően. Tisztában voltam vele, mi az, amit szeretnék magamból kihozni, de azt is elfogadtam már az elején, hogy az sem tragédia, ha ez most nem megy.

Azzal pedig, hogy elengedtem a magammal szemben támasztott elvárásaimat, sikerült levennem magamról minden terhet és a teljesítménykényszert is. Világbajnoki ötödik lettem, ami az elért helyezést tekintve az eddigi legjobb eredményem.”

Orvosként kollégái óva intették Beatrixot a megerőltető edzésmunkától, de edzője, családja és barátai támogatásának köszönhetően sikerült lelkileg is felülkerekednie a balszerencsés sorozaton, és olyan eredménnyel zárta a világbajnokságot, amellyel – figyelembe véve az előzményeket – önmagának és a környezetének is meglepetést szerzett.

„Maximalista vagyok, ezért is szoktam jó eredményeket elérni, de most változtatnom kellett a hozzáállásomon. Először is tudatosítottam magamban, annak is örülnöm kell, hogy életben maradtam, hiszen sokkal tragikusabb végkifejlete is lehetett volna a balesetnek. Úgy álltam rajthoz, hogy örültem a lehetőségnek, amit kaptam. Elégedett voltam azzal, hogy egyáltalán részt vehetek a világbajnokságon.”

A felszabadult versenyzésnek pedig meglett az eredménye, és a hat héttel korábbi baleset ellenére sikerült kihoznia magából, amit a teste engedett.

„Az úszás a leggyengébb számom, tekintve, hogy harminchét évesen tanultam meg úszni, és a nyakcsigolya-sérülésem miatt az egyik oldalon nehezebben vettem a levegőt. De túl lettem rajta, és tudtam, hogy a bringán be tudok hozni a lemaradásomból, mivel az a legerősebb oldalam. Hiába brutálisan kemény a hawaii pálya a maga ezerháromszáz méternyi szintkülönbségével, sikerült jó tempót mennem, bár a verseny második felében már nagyon zavart a szél, és elkezdett fájni a fejem is.

A futás során a harmincöt fokos hőség és a rendkívül magas páratartalom ellenére képes voltam egyenletes tempót diktálni, élveztem a környezetet, a tájat, a légkört, a hawaii hangulatot, és végig arra gondoltam, mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehetek.

Így vittek előre a lábaim, tettem a dolgom, és kategóriámban az ötödik helyen sikerült célba érnem, ami nekem is hatalmas meglepetés volt az elmúlt hónapok történései tükrében.”

Családja ezúttal nem volt jelen (gyermekei már iskolások), így barátai kísérték el a világbajnokságra, akikkel a versenyt követően élvezték a jól megérdemelt pihenőt – még maradt idő kirándulni, feltöltődni.

„Nagyon szépem köszönöm és nagyon hálás vagyok családomnak, férjemnek, Berner Attilának, gyerekeimnek és anyukámnak, hogy mindenben mellettem voltak, és a baleset után maximálisan lehetővé tették számomra a pihenést, támogattak, hogy el tudjak menni Hawaiira – és helyt álltak nélkülem, amíg nem voltam otthon. Óriási köszönettel tartozom edzőmnek, Plesz Botondnak, akivel már évek óta dolgozunk együtt, és maximálisan képes kihozni belőlem a maximumot! Nagyon köszönöm legjobb barátnőmnek, dr. Horváth Katának hogy eljött velem, a helyszínen is segített és végig drukkolt! Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban támogatott és mellettem állt, nagyon sokat jelentett!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.